Euroliga gyorstalpaló

A cikk a Népsportblog Mennyei játszótér blogján jelent meg.

Azon kár is vitatkozni, hogy a kosárlabda-rajongók nagy kedvence az NBA. Ismert sztárok, látványos meccsek, színes körítés, sztárok, sztorik, pletykák. Azt viszont nem nehéz észrevenni, hogy egyre több játékost importálnak Európából, akik közül egyre többen megállják a helyüket a világ talán legjobban szervezett sportbajnokságában is. Na kérem, ők, és társaik, akik pedig az idei vébén tették le a névjegyüket,  azokból az élcsapatokból kerülnek ki, melyek zöme az Euroligában szerepel évről évre, mely korántsem kis szakállas, ugrani képtelen fakezűek gyülekezete, akik negyven pontot izzadnak össze összesen egy-egy meccsen, ahogy egy időben sokan vélekedtek róla. Mind a játék színvonalát, mind szervezettséget, infrastruktúrát figyelembe véve, ez jelenleg a második legszínvonalasabb kosárlabda-vetélkedés a világon. Ideje lenne kicsit jobban megismerni.

Az Euroliga

Mivel Magyarország a többmillió fociszakértő országa, a legegyszerűbb talán úgy elmagyarázni, hogy ez kosárlabdában a BL (idősebbeknek BEK). Európa legjobb csapatait sorolják négy csoportba, akik közt a futballistákhoz hasonlóan nem csak bajnokcsapatok szerepelnek, hanem az erősebb bajnokságokból több csapat is bejut. A kontinens legerősebb bajnoksága vitán felül a spanyol, innen 5 csapat van idén az Euroligában, olasz három, orosz, török és litván kettő, de van még izraeli, szerb, horvát, lengyel, német, belga, francia és szlovén résztvevő is. Hogy magyar miért nincs? Hát ezt anno elég hosszan boncolgattam a SLAM magazinban, most maradjunk a rövid verziónál: rengeteg pénz kell hozzá. Az esélyekről annyit, hogy az idei szezon kétszer olyan izgalmasnak ígérkezik, mint az NBA-ben, hiszen míg ott mindössze két esélyessel számolhatunk, itt így az idény eleje felé járva négy csapat tűnik esélyesnek. A címvédő Barcelona Juan Carlos Navarróval és Ricky Rubióval, a Partizán korábbi csodaedzőjével erősítő, a Cavaliers is legyőző CSZKA Moszkva, és a két görög kirakatcsapat a Panathinaikosz, és az Olympiakosz, akik azért olyan játékosokat vesztettek el nyáron, mint Linas Kleiza, Josh Childress, vagy Nikola Pekovics, akik mind Amerikába távoztak. Talán még a Caja Laboral érhet oda a végén, ha sürgősen képesek keríteni egy komoly centert.

Fux

Természetesen itt is vannak mindenféle díjak, melyeket zömmel a szezon végén oszt ki a szakmai zsűri. Kivétel a hét, illetve a hónap legjobb játékosa, akik értelemszerűen hetente-havonta kerülnek ki a csapatokból. Az MVP cím ma már alap, az Euroligában tavaly a szerbek megtáltosodott irányítója Milos Teodoszics érdemelte ki. Az Olympiakoszt a döntőbe vezette, ő pedig 13,4 pontot és 4,9 gólpasszt átlagolt eközben. Valamit tisztázzunk most. Lehet, hogy ezek nem tűnnek valami egetverő statisztikáknak, de itt a játékstílus is más, mint a tengerentúlon. Kevesebb támadás fut egy-egy mérkőzésen, a sokszor nagyon hosszú kispadok miatt a sztárok sem játszanak 38-40 perceket, valamint sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak arra, mi könyvelhető el gólpassznak, és mi nem. Teodoszics 4,9 gólpasszal az egyik legjobbja volt a sorozatnak. Aztán van Év Újonca-szerű díj is, ehhez azonban nem újoncnak, csak fiatalnak, és természetesen bizonyítottan tehetségesnek kell lenni. Ez a Rising Star Trophy, amit pedig Ricky Rubio érdemelt ki legutóbb. Rubiónál már szinte tutinak látszik, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hiszen ekkora ajnározásnak egyszerűen nem is lehet megfelelni. A fejlődése is megtorpant, és bár nem rossz játékos, de talán szüksége lenne valami klímaváltozásra, új impulzusra ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, és igazán nagy legyen. Az pedig nem számít annak, hogy Barcelonába ment az onnan 15 kilométerre fekvő Badalonából. Van aztán a Legjobb Védőjátékos díja, ami eddig elég egysíkú volt, hiszen 2005-ös létrehozása után zsinórban öt évig mindig Dimitris Diamantidisz nyerte el. A Panathinaikosz igen hosszú karokat birtokló hátvédje tavaly egy pöttyet szürkébb szezont futott csapatával, a díj pedig máshoz vándorolt. A CSZKA NBA tapasztalatokkal is bíró bedobója Viktor Khryapa kapta meg. Ő a 2009-10-es idényre igazi mindenessé vált, amellett, hogy kitűnő védő, a pontszerzésből is kiveszi a részét, remekül lepattanózik és annyi gólpasszt ad, mint a jobb irányítók. Az Euroliga első illetve második csapatába azt hiszem egyértelmű kik is tartoznak, ennek a boncolgatásától most eltekintenék, mivel tervben van egy, a legjobb játékosokat bemutató cikk is. A játékosok mellett díjat kap még a legjobb edző illetve csapatvezető is. Az előbbi a győztes Barca edzőjéé, Xavi Pascualé lett, nyilván. A lengyel Prokom vezetője Przemyslaw Seczkowski pedig azért lett kiválasztva, mert – Euroliga szinten – olcsóból is tudott jót főzni.

Alphonso Ford

Van persze díj a legjobb pontszerzőnek is, amit bizonyos Alphonso Fordról neveztek el. Az ő karrierje a Mississippi Valley State University csapatában kezdődött. Elsőévesként az egész NCAA legponterősebb újonca lett 29,9 pontátlaggal. A következő évben tovább javult és 32,9 átlagával második lett az egyetemi bajnokságban. Egyenes út vezetett az NBA-be, ahol azonban nem szerepelt túl fényesen, 2-3 pontokat dobott a 76ers és a Sonics (nagyon fiataloknak: Oklahoma City Thunder) színeiben. Játszott a CBA-ben, majd átcuccolt Európába, ahol beindultak a dolgok. Egy spanyol, majd egy görög kiscsapatba került, mindkettőben 25 pont körül dobálva. Első görögországi szezonja után derült ki róla, leukémiás. A csapat szerződést bontott vele. Egy éven át kúrálták, és küzdött, hogy visszatérhessen még a pályára. A Sporting Athén igényt tartott rá, ő pedig örömmel tért vissza a parkettre. Az évad jól sikerült, látszott rajta, nem roppantotta meg a betegség. El is vitte a jóval ambiciózusabb terveket szövögető Periszteri, akikkel már az európai kupaporondon is megmutathatta magát. Az Euroligába kerülve 26 pontos átlagot hozott, a vitóriai sztárcsapatnak, a TAU-nak például 41 pontot dobott. Nyilvánvaló volt, a legjobb támadók egyike. Az Olympiakosz, és a Siena színeiben még évekig terrorizálta az Euroliga hátvédjeit. Később a Scavolini Pesaro csapatához került. Ez egy fokkal kisebb csapatnak számított, mint a korábbiak, és ekkor már a betegség is kezdett látszani rajta, így is húsz pont fölé tornázta átlagát, és elérte velük a negyedik helyet, ami Euroliga részvételt jelentett. Ezt azonban már nem bírta volna vállalni, és bejelentette visszavonulását. Két héttel később elhunyt. Az Euroliga illetékesei pedig tiszteletére a legjobb pontszerzőnek járó díjat róla nevezték el. A sors furcsa fintoraként, a Pesaro Ford helyére igazolt játékosa, Charles Smith kaphatta ezt kézbe először. Legutóbb pedig az Olympiakosz litván bedobója Linas Kleiza.

Egyelőre ennyit. A folytatásban lesz majd még szó legendás játékosokról, valamint az Euroliga magyarjairól is. Hát honfitársunk jelenleg éppen nincs a sorozatban, de legenda potenciállal rendelkező játékosok simán, így nézettek addig is Euroliga meccseket.