A végső láncszem - részlet

A cikk a Basket Magazin 2008. decemberi számában jelent meg.

A végső láncszem

Bármely kosárlabdapályán, grundon szemlélődünk, elég vegyes a kép, amit a játékosokon végigtekintve kaphatunk. Észrevehetjük a palánk alatt pihegő behemótokat, akik közül sokan kizárólag kivételes fizikai paramétereik okán állhattak be játszani. Avatott szem könnyedén felismeri, odébb az igazi csillagok állnak, akik a környék, a város, az ország, vagy akár a világ ismert arcai, kedvencek, hősök. Látszólag nem is izzadtak, nem kapkodják a levegőt, mozdulataik hibátlanok. Mellettük lihegnek azok a srácok, akikről első blikkre nem látszik mit is keresnek a pályán. Ám amint a labda útra indul, ők is vég nélküli rohanásba kezdenek. Egy-egy elzárásuk, labdaszerzésük, passzuk hozza meg a csapat sztárjának a dobóhelyzeteket, az elismerő pillantásokat, a pacsikat, a tapsvihart, a győzelmet. Minden csapatnak szüksége van ezekre a játékosokra, ám szó eddig ritkán esett róluk. Az utóbbi években mintha változni látszana ez a kép. Az amerikai profiliga, az NBA sokáig nem ajnározta őket, de mostanában egy-egy fénycsóva rájuk is hull a reflektorfényből.

Robert Horry ezen nyerő típusú epizodisták prototípusa. Ha évek múltán valaki a statisztikáiba ütközik értetlenül csóválhatja a fejét: Hogyan lett ő hétszeres (!) bajnok? Legtermékenyebb szezonjában 12 pontot átlagolt, lepattanóátlaga soha nem érte el a nyolcat, a négy gólpassz, 1,7 labdaszerzés, valamint 1,5 blokk sem kifejezetten félelmetes statisztika. És ezek karrierje legjobb adatai. Sokoldalú játékosról árulkodnak, de Shawn Marion például szinte mindenben jobb, bármely szezonjában. De ő még soha nem volt bajnok. Horry az alapszakaszban általában átlagos, középszerű játékos benyomását kelti (keltette?). Az utóbbi években a Spurs már kifejezetten jegelte ekkor, hiszen szinte semmire nem volt jó. Pocsék dobószázalékok, motiválatlanság jellemezték. A Playoff azonban igazán az ő világa. Olyan koncentrált, hidegvérű és céltudatos, hogy kitűnő atletikus képességeinek, finom kezének, és játékintelligenciájának köszönhetően bármikor képes eldönteni egy meccset. Soha senki nem játszott annyi rájátszásbeli mérkőzésen, mint ő, a playoffban dobott hármasokat tekintve második Reggie Miller mögött, a döntők terén azonban ő a rekorder. A históriáskönyvek átírását már Houstonban (akik a szurkolók által nagyon várt Harold Miner helyett választották ki) elkezdte, ahol első bajnoki címeit nyerte. Volt, hogy öt triplát vágott egy negyedben, volt, hogy hét labdát szerzett az ellenféltől, mikor hol volt szükség valami plusszra a győzelemhez. Kis híja volt, egyébként, hogy soha ne legyen bajnok a Rockets-szel. A klub ugyanis elcserélte Sean Elliott-ra, melyet később Elliott egészségügyi problémái húztak keresztül. Azóta is bekeretezve őrzi házában 25-ös számú Pistons mezét. Úgy véli, a csere meghiúsulása a karrierjét mentette meg. Volt később is egy fontos csere pályafutása során. A Houston Phoenixbe cserélte Horryt, mely ekkoriban erősen középszerű csapat volt. Horry azonban összeveszett edzőjével, Danny Ainge-dzsel, majd egy törölközőt vágott a fejéhez. Hamarosan tovább is adták. A Los Angeles Lakershez került, ahol folytathatta a bajnoki címek gyűjtögetését. Körülbelül ezek a momentumok köthetők vele kapcsolatban a szerencséhez, ezen kívül nem sokat bízott a puszta véletlenre. Mérkőzéseket eldöntő triplái, melyekből minimum egy tucatot szórt pályafutása során rengeteg gyakorlást igényelnek. Rendkívüli koncentrációjának köszönhetően számos blokkal, labdaszerzéssel is tett már hozzá rengeteget aktuális csapata sikeréhez. A tavalyi volt minden bizonnyal utolsó szezonja, ám néhány alakítása még valószínűleg sokáig visszaköszön az NBA emlékezetes pillanatait bemutató videókban.