Ricky Rubio - A jövő csillaga

Spanyolország már sok izgalmas tehetséget, feltörekvő sztárt, nagy ígéretet adott a kosárlabdasportnak, ám talán még senkit nem övezett olyan felfokozott várakozás, mint egy vézna, csupa kéz, csupa láb ifjút. Korosztályában mindig a legkiválóbbak közé tartozott, s még mindig tejfelesszájú volt, mikor a felnőttek között is letette névjegyét, a lehető legmagasabb szinten. Ő Ricard Rubio Vives, a sportág rajongóinak csak Ricky Rubio.

Már nagyon korán nyilvánvalóvá vált az ifjú irányító kivételes tehetsége, és a 2005-ös kadett Európa-bajnokságra már óriási várakozást gerjesztve érkezett. Játékán ekkor még természetesen igen sok javítanivaló mutatkozott, de minden miatta kilátogató játékosmegfigyelő, szakíró, és élesszemű néző áhítattal figyelte milyen természetességgel, fesztelenül vált a 14 éves fiú a nála idősebbek vezérévé. Mind játékával, mind szavaival irányította, kommandírozta társait, s alázattal végezte dolgát. Ekkoriban merültek fel róla olyan pletykák, hogy kezd elszállni magától, s ez komoly kerékkötője lehet további fejlődésének. Ez azonban vészmadárkodásnak bizonyult, és azóta sincs semmi jele. Meglehet ez szüleinek is köszönhető, akik megállapodtak fiacskájuk csapatával a Joventut Badalonával, hogy nem engedik nyilatkozni 18 éves koráig. Egy-két kivétel előfordult már, ám ezek inkább csak „baráti csevejnek” nevezhetők. Beszélt jövőbeli terveiről, eredményeiről, értelmesen, szerényen, röviden.

„ Ha kimegyek a pályára, élvezem játszani a kosárlabdát, hogy mennyi idős vagyok, az nem számít. Van, aki törődik ezzel, van, aki nem. Én biztosan nem. Én mindenképpen élvezem, ha játszhatok, ez tesz egyre jobb játékossá. Ha egyszer észreveszem, hogy már nem élvezem a játékot, abbahagyom. Nem érzem, hogy nyomás lenne rajtam.”

Ahogy telt múlt az idő, valóban sok tekintetben egyre jobb kosarassá vált, ám legnagyobb hiányossága, gyenge tempódobása csak nem akart feljavulni. Ennek ellenére 15 évesen már bemutatkozhatott a bivalyerős spanyol első osztályban olyan ellenfelek ellen, akiket addig maximum távolról csodálhatott. Sokat segített neki ekkor a csapat veterán irányítója, a negyvenhez közelítő megbízható játékmester Elmer Bennett. Egy Barcelona elleni derbi alkalmával megsérült a Badalona csereirányítója, Huertas, így a csodagyerek jóval több időt tölthetett a parketten, mint korábban. Ez a „tetemes” játékidő majdnem 9 percet jelentett, ám ne feledjük mennyi idős volt ekkor! 15, bizony, és ott állt szemben a korábbi NBA-profi, grúz válogatott Shammond Williamssel, és az olasz sztárral, Gianluca Basilével. Meg is szeppent kicsit, előbbi pedig labdát szerzett tőle, utóbbi pedig ziccert dobhatott. Ricky válaszként sapkázta Williams hármaskísérletét, majd gyűjtött még 2 pontot, 2 lepattanót, és lopott egy labdát is.

„Korábban mindig figyeltem, kik ellen is játszhatok. Különösen a nagy sztárok ellen igyekeztem felkészülni. Ma már nem érdekel ki ellen lépek pályára, csak próbálom hozni a játékomat.”

Ezt már 16 éves, rutinos, érett kosarasként mondta a bozontos tehetség. Ez volt az az év, amikor végképp beírta nevét – ha a históriáskönyvekbe még nem is – minden kosárlabdával foglalkozó szakember noteszébe, notebookjába, a spotág köztudatába. Lehet, hogy nem mindenki kapja fel a fejét arra, ha valaki a fentebb említett statisztikai mutatókat hozza tíz percnél is kevesebb játékidő alatt, ám egy korosztályos kontinenstornán elért két tripla-dupla (!), illetve egy négyes-dupla (!!), és megannyi parádés meccs hallatán már sok szemöldök ugrik feljebb. Az utánpótlásmezőnyben hagyományosan erős szerb-montenegrói csapat ellen összekapkodott 20 lepattanó egyes posztos játékostól óriási fegyvertény, ám ahogy a torna a vége felé közeledett, hősünk még magasabb fokozatba kapcsolt. A horvátok elleni elődöntőben 19 pont, 10 lepattanó, 13 gólpassz és 11 labdaszerzés már egészen döbbenetes számsor, ami talán jól mutatja, mennyire uralja, kontrollálja a játékot annak minden területén a pelyhesállú zseni. A fináléban már a pontszerző-képességét szapulóknak is villantott valamit, ám ez nem ment sokoldalúsága rovására. 51 pont, 24 lepattanó, 12 assziszt és 7 labdalopás egy kontinenstorna döntőjében elképesztő tudásbeli fölényt sejtet. Ponttermését is csak a török tüzér Ibrahim Kutluay és az angolok atletikus bedobója Luol Deng tudták korábban megközelíteni, de így összességében ez a teljesítmény páratlan. Korosztályos egyeduralkodását megkoronázandó a felnőtteknél is léphetett egy szintet. Euroliga debütálása tovább gyarapította hívei számát. A játék minden elemében hasznos csapattagnak bizonyult, az ekkor már specialitásának betudott labdaszerzések pedig az irányítók krémjével ismertették meg nevét. James „Scoonie” Penn (rém)álmaiban talán még ma is visszaköszön az este, mikor a Badalona gránitkemény defenzív stílusával 58-56-ra verte az Olympiakoszt, Rubio pedig bohócot csinált Pennből, 20 játékperce alatt 7 labdaszerzést bemutatva.

„Még a nemzeti válogatottban sem szerepeltem, hogy gondolhatnék az NBA-re?”

Mikor elkezdték  találgatni, mire jutna az amerikai profiligában, hol kelne el a drafton, ő elzárkózott egy esetleges esélylatolgatástól, s elsődleges célként egy jó szereplést határozott meg a spanyol bajnokságban, és a playoff-ban. A korosztályos válogatottal az U18-as Eb-n volt jelenése, ahol jó játékot nyújtott, ám fényévekre volt attól a félelmetes dominanciától, ami minden mérkőzését jellemezte a 16 éven aluliak mezőnyében. A görög válogatott ifjú csillaga Koszta Kufosz teljességgel elhomályosította ragyogó teljesítményével (26,5 pont, 13 lepattanó). Nem volt éppen csúcsformában ekkor, de fejlődése töretlennek tűnt, úgy festett, zárós határidőn belül a felnőtt nemzeti együttesben is debütálhat. 2007-ben a Legjobb Európai Fiatal Játékos díját nyerte el, melyet előző évben hátvédpárja a jövőre már Portlandben szereplő Rudy Fernandez kapott. Ekkoriban már az Államokban is felkapta nevét a média. Szerepelt az odaát igen népszerű SLAM magazinban, a draft elemzésével foglalkozó médiumok kiemelt figyelmet fordítottak szerepléseire.  Volt miről beszámolniuk. Ekkor már 23 percet játszhatott átlagban az alapszakaszban, ami egy ilyen korú srácnak nem kevés, ám ahhoz igenis az, hogy negyedik legyen a bajnokság értékpont-rangsorában. Az előtte végző három játékos mindegyike 1985-ös születésű, csapatában kulcsszerepet betöltő kosaras (Marc Gasol, Rudy Fernandez, Tiago Splitter), akit NBA csapatok draftoltak. Teljesítménye meggyőzte a válogatott vezetőit, hogy bekerüljön a pekingi Olimpiára utazó keretbe. Az ötkarikás játékokon sem okozott csalódást, bár statisztikái (4,8 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 labdalopás) nem tekintélyt parancsolóak, jól mutatják sokoldalúságát. Saját elmondása szerint Chris Paul az egyik nagy kedvence, s amikor pályára léphetett ellene, gyorsan el is csente tőle a labdát. Sarunas Jasikevicius, Jason Kidd, Papalukasz, fantasztikus irányítók, akik annyi ideje kosaraznak, amióta hősünk a világon van, s mérhetetlen rutinjukkal együtt sem sokat tudtak kezdeni fojtogató védekezésével. Csodálói sorába Mike Krzyzewsky az amerikai válogatott mestere is beállt, aki elsütött egy alighanem viccesnek szánt mondatot, amit aztán sokan komolyan vettek, miszerint Coach K úgy hallotta, Rubio a Duke Egyetemen (Krzyzewsky csapata) szeretné folytatni a játékot. Alighanem ez vágyálom marad a kiváló edző számára. Válogatottbeli csapattársa, a Lakerst erősítő Pau Gasol megjegyezte: Én összehasonlíthatatlanul gyengébb játékos voltam az ő korában. Érettsége, és önbizalma olyan, mint egy veteránnak.”

„Mindenben fejlődnöm kell. Ha lenne egy része a játékomnak, amit nem kellene, akkor én lennék a bajnokság legjobb játékosa. Mindig van valami, amit meg lehet még tanulni, mert ha nem találunk ilyet, megállunk a fejlődésben.”

Rubio ezen mondatából sok mindent leszűrhetünk. Nem, nem azt, hogy a közhelyszótár a kedvenc olvasmánya, hanem azt, hogy zsenge kora ellenére nagyon tudatos. Állandóan új utakat keres, hogy gazdagítsa játékát, és még hasznosabb tagja legyen csapatának. Az őt övező általános csodálat egyik legfőbb oka, hogy a kosárlabda azon elemei a legnagyobb erősségei, amiket nem lehet megtanulni. Hatalmas kosárlabda IQ-val rendelkezik. Annyira olvassa a játékot, mint csak nagyon kevesen, a korosztályában pedig senki. Bármikor képes beszállni a játékba, nem kellenek neki hosszú percek, hogy felvegye a fordulatszámot. Dobómozdulata azonban még mindig nem meggyőző, Pekingben 28%-kal tüzelt, ami egészen gyenge. Passzai, finom cselei viszont élményszámba mennek. Legerősebb fegyvere azonban a védekezése. Kérlelhetetlenül tapad ellenfeleire egész idő alatt, állandóan nyomás alatt tartja a labdát felhozó játékost. A labdaszerzés a védekezés egyik legnehezebb eleme, különösen olyan pazarul labdát vezető kosarasok ellen, akikkel ez a fiú állandóan szembenéz. Az ehhez szükséges anticipációs képesség, és a nélkülözhetetlen akarat is megvan benne. 15 évesen az Euroliga legjobbja lett a műfajban úgy, hogy 18 percet lehetett a pályán mérkőzésenként.

„Amikor Steve Nash balról kap egy elzárást, ahogyan vezeti a labdát bal kézzel, eggyel többször üti le a labdát, hogy több helyet csináljon magának.”

Ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc mozdulata az NBA világából. Nekem ennyi idősen alighanem valami palánkszaggató zsákolás, vagy olyan prakker volt a favorit, ami után a tizedik sorból kellett visszahozni a bogyót. Ő máshogyan gondolkodik, másképp figyel. Tudja, mit kell nézni. Tudja, hiszen állandóan labdát vezető játékosokat figyel, mikor csaphat le hosszú karjaival, hogy elvegye kedvenc játékszerüket. Ha megőrzi gyermeki lelkesedését, veteránhoz méltó hidegvérét, és örökös tanulni vágyását, hamarosan átteheti székhelyét a világ második legerősebb bajnokságából az elsőbe.  

Keretesbe:

„Én Ricky Rubio vagyok, és úgy játszok, mint Ricky Rubio!”

Ricky Rubio hatalmas tehetség, akiről igen sok szó esett a nemzetközi kosárlabda-sajtóban. Nevét sokan ismerik, ám játszani jóval kevesebben látták. Ragyogó jövőt jósolnak neki, így nagy sztárokhoz kezdték hasonlítani játékstílusát, hogy a nézők, olvasók képet kapjanak, milyen játékos is ez a spanyol tini. Az első, és legkedveltebb „mintakép” a néhai Pete Maravich. A zseniális, innovatív játékos azonban leginkább megjelenésében hasonlít a fiúra. Vékony, magas irányító, bozontos hajjal, hosszú karokkal. Ám játékstílusuk merőben más. Maravich pontszerző-gép volt, míg Rubio inkább passzolásra koncentráló játékszervező. Egy másik szakíró Magic Johnsonhoz hasonlította, nyilván sokoldalúsága, és passzkészsége miatt, ám ez is meglehetősen sántít. Azóta elhangzott vele kapcsolatban már Ginóbili, Chris Paul, vagy például Stacey Augmon, az Atlanta korábbi védekezőspecialista hátvéd-bedobójának neve is.

Móhr Miklós