Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

„Nincs fényesebb érdem a kupánál, a megérdemelt győztes pillanatnál” (Kovács Vivien: A kupa)

A magyar kosárlabdaklubok nem mindig értettek egyet a költőnő szavaival, ám a Közép Európa csapatai számára életre hívott CEBL Kupában az idén három magyar csapat is elindult, mely valóban örömteli fejlemény azok után, ahogy a korábbi években sok gárda szükségtelen rossznak tekintette a nemzetközi szereplést. De miért is volt ez? És mit lehet egy ilyen versengés során nyerni? Tekintsük át egy pöttyet, mi is a helyzet ezekkel a kupákkal!

Félig tele vagy félig üres?

Kezdjük a leküzdendő problémákkal.  A legnyilvánvalóbb ellenérv, hogy pénzbe kerül. Sok csapat nem tudja előteremteni az utazgatáshoz szükséges pénzt, örülnek, ha a bajnoki évadot képesek nyugodtan, a tradicionális őszi-téli szponzorvadászatból kimaradva letudni. Ezt igazán megértheti mindenki. Ám a legjobb védekezés még mindig a támadás, egy esetlegesen bevállalt nemzetközi szereplés új hirdetők számára is vonzó lehet, akik szívesen megmutatnák magukat a szomszédos országokban is. A Nyíregyháza esetében például egy támogató fedezte a kupaindulás összes felmerülő költségét, mely mintegy kétmillió forintot tett ki. Az Albacomp csapatának pedig a székesfehérvári önkormányzat nyújtott segítséget.

Korábban sokan érveltek azzal is, hogy a pluszmérkőzések fáradttá teszik csapatukat, nagyobb a sérülésveszély. Nos, az utóbbi években rohamléptekben fejlődik az orvostudomány, vagy a játékosok génállománya sokkal kiválóbb mixtúra elődeikénél, de egy ideje már nem hallani ilyen panaszokat. Az Atomerőmű vezetőségének például kifejezetten vonzó volt a lehetőség, hogy plusz tétmérkőzéseket játszhat a csapat, hiszen ezek hiányában tét nélküli edzőmeccsekkel toldozták volna be a bajnoki évad kátyúit.

Egy nyugodt hátterű csapatnál, ha valóban szeretnének szakmailag előrébb lépni, nélkülözhetetlen az ilyen jellegű tapasztalatszerzés. Vegyük például a paksi együttest. Anyagilag biztos lábakon áll, hosszú évek óta a bajnokság legjobb csapatai között van, kispadjuk pedig van olyan hosszú, hogy a magyar bajnokság mellett pluszmérkőzéseket játsszanak, ahol ráadásul lehetőséget kaphatnak a hazai sorozatban kevesebb lehetőséget kapó játékosok is. Ez egyébként az Albacomp tehetségei számára is kapóra jön.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a klubok szurkolóik kedvében járnak azzal, ha lehetővé teszik, hogy erős külföldi csapatok, neves játékosok ellen buzdíthatják kedvenceiket, akik a magyar színeket képviselhetik Európában. Makrai László, a Nyíregyháza ügyvezetője emellett megemlítette, hogy légiósaiknak is plusz motivációt jelent egy olyan csapatban játszani, mely a nemzetközi mezőnyben is próbára teszi magát. Ilyen csapatokba jobb külföldiek is érkeznek. A légiósok szerepeltetéséről ugyan megoszlanak a vélemények, de azt nem cáfolhatja senki, hogy az igazán jó külföldiektől csak tanulhatnak a magyar fiatalok is, így az ő jelenlétük semmiképp nincs kárára a hazai kosárlabdának.

Ha már szó esett a légiósokról, legyünk realisták. Nézzünk meg két névsort, két lehetséges utat.  Az egyik: Jasikevicius, Nicholas, Tepics, Batiste, Pekovics. A másik: Bostain, Dourisseau, Ross, Blue, Haryasz. Két európai klub egy-egy lehetséges kezdőötöse. Az első ismerősnek tűnhet, egy igazi élcsapatról, a görög Panathinaikoszról van szó. A kulcsszó a görög, az ugyanis nincs a játékosok közt. A másik gárda a holland GasTerra Flames Groningen, mely ugyan kevésbé híres, ám abban hasonlít az athéni zöldekhez, hogy hazai játékos nem szerepel az alapcsapatában. Az igazi nagycsapatoknak, melyek a kontinens legbecsesebb kupáit szeretnék besöpörni, szükségük van import játékosokra céljaik eléréséhez, ez minden sport esetében így van. Sok meccs kőkemény ellenfelek ellen, melyekhez a fiatalok lendülete, a veteránok higgadtsága, roppant bő játékoskeret és vastag buksza kell. Egy olyan csapat esetében azonban, amely begubózik saját bajnokságába, mint a példaként megemlített németalföldi egylet, ilyen légiósdömping indokolatlan.

Bár ezt is nézhetjük máshonnan is. Egy ország kosárlabdaszövetsége optimális esetben ugye hosszútávra tervez, igyekszik elősegíteni többek közt azt is, hogy az utánpótlás megfelelően versenyeztetve legyen, és így a jövőben egy ütőképes válogatott alapját képezhesse. Ez természetesen mind szép és jó, de egy klubvezető, akinek most kell szponzorokat keresnie és a klub kiadásait fedeznie, nem biztos, hogy túlságosan megnyugszik a hír hallatára, hogy öt év múlva már érezhetőek lesznek egy esetlegesen a légiósok számának korlátozására irányuló szabály pozitív hatásai. Neki azonnal bevethető minőségi légiósok kellenek és gyors eredmények, mert egy bajnok vagy kupagyőztes némileg könnyebben talál tőkeerős támogatót, mint a 7. helyezett csapat. A csupa kéz csupa láb tizenéves ifistákkal bajlódjon az, akinek van hozzá türelmes, a jövőben megtérülő befektetésekre építő támogatója. Védhető álláspont, hiszen ha tönkremennek a csapatok, még a mostaninál is jóval kevesebb magyar kosaras cipője csikoroghat a parketten pár év múlva. A klubok vezetői pedig természetesen védik is álláspontjukat, emlékezzünk csak a korábbi magyar szövetségi kapitány Sztojan Ivkovics is belefingott a lisztbe, mikor elővezette terveit, hogy korlátozzák a légiósok számát. Ivkovics azóta távozott, a tervezet viszont megvalósult, mely a többség szerint elsöprő erejű, hirtelen változást ugyan nem hozott, de lehet, hogy Vesztergom, Kutasi vagy például Kiss Kornél mást mondana erről.

Ez a kupa a miénk

A CEBL – Kupa az a versengés, melyben az utóbbi években magyar csapatok túlléptek kicsit az országhatáron, mi pedig valamelyest felmérhettünk, hol is a helyünk a hierarchiában. Nos, nagyjából ott, ahol eddig is sejtettük. Ebben a kupában az erősebbek közt. Ez a Közép Európa csapatai számára életre hívott versengés amúgy nem tekint vissza túlságosan hosszú múltra, hiszen 2007-ben indult útjára. A mezőnyt magyar, osztrák, cseh és román csapatok alkotják. A szlovákok idén nem indultak a dupla bajnoki alapszakasz miatt, jövőre azonban a tervek szerint visszatérnek, illetve a szlovén bajnokságból is érkezik egy csapat, így kialakítva az előzetes tervekben is szereplő tizenhatos mezőnyt. Mivel közeli országokról van szó, a kupaszereplés kapcsán felmerülő költségeket csökkenti, hogy nem kell hosszas repülőutakra sem vállalkozni.  A magyar szereplésre ezidáig nem lehet panasz, hiszen a kupa védője az Albacomp csapata. A fehérváriak címvédőként kötelességüknek érezték az indulást. Megismételniük sajnos nem sikerült a tavalyi bravúros szereplést, ebben azonban közrejátszhatott, hogy nehezen találták meg a nyerő(?)légiósaikat, illetve az idén már húzóemberként számításba vett Hanga is megsérült közben. Az Atomerőmű csapata azonban még versenyben van, úgyhogy idén is van rá esély, hogy magyar kézben landoljon a kupa. Dzunicsék bejutottak a Final Fourba, és több ellenfelük mestere is roppant elismerően nyilatkozott a paksi csapatról. Náluk azonban most érkezett el a minden csapat számára elkerülhetetlen hullámvölgy, így kérdéses tudják-e folytatni eddigi príma szereplésüket. Légiósaikat ők is bőszen cserélgetik, miután többen is csalódást keltően szerepeltek korábban. Ők mindenesetre bizakodóak, Plézer Gábor technikai igazgató elmondta, számukra a bajnokság a legfontosabb, de mivel a kupában sikerült az alapcélként megjelölt Final Four-ba jutni, most már nagyon szeretnének diadalmaskodni. Nyíregyházán a kétszer elért ötödik hely után idén szintén a négyes döntő lett volna a cél, ezt azonban sajnos nem sikerült elérni. Ők többször is nyilatkozták, a csapat vezére, Sitku Ernő is elmondta, számukra nagyon fontos, hogy nemzetközi meccseket játsszanak, hogy megmutassák magukat Európában is. Ők mindenképp indulnának jövőre is. Magáról a kupáról az összes csapat pozitív véleménnyel van, de megemlítették, a jövőre visszatérő szlovák, illetve új belépő szlovén csapatok mellett örülnének, ha más országok is csatlakoznának a mezőnyhöz, növelve annak presztízsét, marketingértékét.

Mitévő?

Az előbb emlegetett más országok jobb csapatai természetesen jórészt nem otthon pihengetnek CEBL kupaszereplés helyett, hanem más kupákban pattogtatnak. És legyünk őszinték: ezek többnyire mind nívósabbak annál. Akkor a mi csapataink miért nem inkább ott indulnak? Nos, ők nem érték be azzal, hogy mi adtuk az EU-nak a legjobb nőket. Egy ilyen kupában való szerepléshez igen komoly anyagi, infrastrukturális és hasonló jellegű követelményeknek kell megfelelni, és a szakmai oldalról még egy árva szót sem ejtettünk. Hogy egy klub ezeknek meg tudjon felelni az többféle úton is elérhető. Az egyik verzió, mely sok orosz és görög csapat útja, hogy a csapat mögött áll egy kőgazdag üzletember, aki szereti a kosárlabdát és hajlandó áldozni is a hobbijára pár millió eurót. A CSZKA tulaja Mikhail Prokhorov például azóta már a Netset is megkaparintotta, hátha ellesi az NBA boszorkánykonyhájának titkait. A szezon eddigi részében játékosai gondoskodnak róla, hogy semmi ilyen titok ne szivárogjon ki, de ez már más tészta.

Nagyon fontos tényező természetesen, hogy minél több nézőt vonzzanak egy-egy csapat meccsei. A kis Mikhail is bizonyára ott szorongott a CSZKA csarnokának zsúfolt lelátóin, együtt lélegzett kedvenceivel, élvezte a sztárok játékát, így mikor felcseperedett és bankszámlakivonatáról már lelógtak a nullák, egyértelmű volt, mibe fektessen be. Hazánkban, ha valaki elnyerné a Gazprom vezérigazgatói posztját, vagy az Avatar 2 rendezési jogát, és teszem azt annak idején szombat esténként apucival a körmendi katlanban ordította rekedtre magát, a piros-feketéknek aligha lennének anyagi gondjaik ötven évig. És mi lenne, ha hősünk teszem azt Alsótapazdon cseperedett fel? Aligha a magyar kosárlabda profitálna jelentős sikereiből. Nagyon sok komoly európai kupában szereplő csapat hazájában országos szurkolói hálózattal büszkélkedhet, így természetesen sokkal több nézőt vonz, és szponzorai nem csak a környék cégei, vállalkozói közül kerülnek ki. Ez is egy lehetséges út. Nálunk azonban ilyen csapat jelenleg nincs. Helyi üzletemberek, vállalatok pedig bolondok volnának egy 1500 férőhelyes csarnokkal bíró kosárlabdacsapat Euroliga indulását finanszírozni, még ha a szakmai oldalon ez abszolút reális cél is volna. Lehetne persze más sportok szerelmeseihez hasonlóan olyannal is előállni, hogy az állam építtessen hatalmas csarnokokat, ahol tízezren zsúfolódhatnak össze szorítani kedvenceiknek, aztán lesz hatalmas jegybevétel, rengeteg szponzor, nagy boldogság.  De amíg egy kosárcsapatunk sem tarthat számot országos érdeklődésre, vajmi kevés esély van rá, hogy egy ilyen hodály megtelne.

Szegény magyar focit rengeteg bírálat éri. Többek között, hogy a kutyát nem érdekli. Egy vacak alsóházi NB 1-es rangadóra is kicammog azért 1500-2500 szotyipusztító általában. Van is fanyalgás aztán rendesen, hogy ennyi emberért kár is volt megrendezni. Kosárlabdában ez a nézőszám a legtöbb csarnokban elismerő csettintést vált ki, mennyien összegyűltek már megint. Amíg ezen a területen nem köszönt be számottevő változás, addig aligha fogunk azon dühöngeni, miért nem kettőzi már le Hendlein és Vojvoda Josh Childresst az Euroliga döntőjében.