Euroliga csapatok 2008 - részlet

A cikk ezen a linken olvasható teljes terjedelmében. A folytatás pedig itt.

Zalgiris Kaunas

A kaunasi szurkolók szíve már az átigazolási időszak elején megszakadt. Elhagyta ugyanis a csapatot a közönség kedvence, DeJuan Collins. Az amerikai hátvéd eddig bárhol játszott, a publikum szíve csücske volt, köszönhetően kiváló játékának, humorérzékének, és egész személyiségének. A ponterős kosaras jövőre már az orosz Lokomotiv Rosztov gárdáját erősíti. Elköszönt a két tehetséges bedobó, Damir Markota és Vladimir Stimac is, vagyis nem a legjobban kezdődött a litvánok nyara. Aztán elkezdtek érkezni az első új arcok a csapat távozó erősségei helyére. Collins pótlása lesz a bolgár Lukoil Academic színeiben tavaly parádés idényt futó Willie Deane feladata. A villámgyors irányító ponterős, jól passzol, ám talán kissé túlságosan is szereti, ha nála van a labda. Centerposztra érkezett a colos Loren Woods a Houston Rocketstől. A 218 cm magas középjátékos egyszer már szerepelt a zöldeknél, méghozzá kiváló teljesítményt nyújtva. Jól lepattanózik, jól blokkol, bár időnként teljesen eltűnik a mezőnyben. A vezetőség karcsúnak érezte kissé a csapatot a palánkok alatt, ezért Woods mellé még szerződtették az NBA-ben is szerepelt Ratko Vardát is. A szintén hatalmas termetű játékos egészen pontosan egy meccsen szerepelt az amerikai profiligában pályafutása csúcsán, amin már jócskán túl van. Mivel a sokáig a távozással kacérkodó litván torony Eurelijus Zukauskas is marad, a korábban könnyűnek talált centerposzton már túlkínálat van. A változatosság kedvéért szintén gigászi termetű center erőssége a védekezés, támadóarzenálja elég szegényes. Három hasonló stílusú ötös poszton szereplő játékos előny is, hátrány is lehet. Magasságbeli fölényt kialakítani gyerekjáték lesz, ám alacsonyabb szerkezetű, rohanós ellenfél ellen már nem biztos, hogy hasznos lesz a három lassú gólem.  Bedobóposztra visszatért Görögországból Tadas Klimavicius, aki a Larissza színeiben meglehetősen hasznos játékkal rukkolt elő, ám kérdés, mennyire tudja majd ezt az Euroliga színvonalán hozni. Ez eddig mind szép, és jó, ám a drukkerek először akkor kezdtek el örömtüzeket gyújtani, amikor kiderült, a Jonas Maciulis, Paulius Jankunas, Mantas Kalnietis trió marad kedvenc csapatuk játékosa. Különösen Maciulis maradása lehet meglepetés, hiszen a tehetséges fiatal bedobó neve kapcsán már az NBA szereplés is felmerült, európai élcsapatok sora pedig tárt karokkal várja. Az amerikai szereplésnek kevés a realitása, lévén az erőteljes alacsonybedobó eszköztárának egyik legfontosabb eleme palánkközeli játéka, amit alig kétméteres magasságával az óceán túlfelén aligha tudna kivitelezni. A négyes poszton bevethető Jankunas elfogadható lepattanószerző, aki a triplát is egész pontosan hajigálja, míg az irányító Kalnietist a litván kosárlabda egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, aki azonban ebből eddig vajmi keveset bizonyított a felnőttmezőnyben. A csapat egyik fő pontgyárosa pedig az a veterán Marcus Brown, aki korábban az Euroliga egyik legjobbja, és abszolút gólkirálya volt. Ez már a múlt, ám Brown még mindig képes kiválót nyújtani, akár ezen a szinten is.

Regal FC Barcelona

A spanyol (egészen pontosan katalán) topcsapat jelentős vérátömlesztésen esett át a nyáron, lévén a klubvezetés kevéssé volt elégedett az elmúlt idények eredményeivel. Már szezon közben ment a diktátor Dusko Ivanovcs, s némi meglepetésre a nyáron hosszabb megbízatást kapott a helyette beugró Xavi Pascual. Elköszöntek két centerüktől, a teletetovált Mario Kasuntól, illetve a veterán Denis Marconatótól, valamint a passzkirály Pepe Sáncheztől, és a masszív csalódásnak bizonyuló Alex Ackertől is. Nem kis nevek, ám egyértelműnek tűnt, velük már nem fog előrébb lépni a csapat. Az érkezési oldal első neve kapásból bombameglepetés volt, amely egyúttal általános eufóriát keltett a szurkolók körében. Visszatért egyéves NBA szereplés után a csapat emblematikus figurája, Juan Carlos Navarro. A királyi szerződést kapó nehéztüzér valószínűleg ott folytathatja, ahol Memphisbe távozásakor abbahagyta: egy sokra hivatott csapat vezéreként. A következő név szintén ismerősen csenghet az európai kosárlabdaberkekben kicsit is járatos olvasónak. David Andersen, a CSZKA centere szintén gránátvörös-kék mezt húz jövőre. A kintről-bentről veszélyes kitűnő center alighanem már az NBA-ben pattogtat jó ideje, ha élete legjobb formájában Alex Hervelle ki nem vonja a forgalomból hosszabb időre. Felépülése után viszonylag hamar jó formába lendült, ám már nem volt az a félelmetes játékos, mint annakelőtte. Talán a levegőváltoztatás jót tesz neki.  A csapat irányítóját, a szlovén Jaka Lakovicsot három éve élete formájában igazolta át a Panathinaikosztól, ám a kistermetű irányító, bár vannak kifejezetten jó meccsei, képtelen az a hibázásra képtelen játékmester lenni, akit a görög csapat színeiben egész Európa rettegett. Hidegvérű triplák, sebészi pontosságú passzok jellemezték, melyek ma már csak minden harmadik meccsen csúsznak elő az ingujjból. Éppen ezért érkezett tehermentesíteni (versenyhelyzetet teremteni?) az amerikai Andre Barrett. A villámgyors játékmester még Lakovicsnál is alacsonyabb (175 cm), képességét pedig már az NBA-ben is próbálta bizonyítani 10-napos szerződések tömegét kötve. Új fiú még a hátvéd-bedobó posztokra érkezett Victor Sada, Lubos Barton páros. Ők mindketten nagyon hasznos kiegészítő embereknek számítanak, akik szükséges esetén képesek előrelépni. Komoly fegyvertény még az igen fiatal, ám már nagyon komoly tapasztalattal rendelkező török bedobó Ersan Ilyasova szerződéshosszabbítása is.  A Buckstól megszerzett játékos pár éven belül az egyik meghatározó európai játékossá válhat, és akár egy második NBA kalandba is belevághat. Roger Grimau, valamint az elnyűhetetlennek tűnő rutinos Gianluca Basile hátvédposzton növeli Pascual variációs lehetőségeit, s ha lehetőséget kapnak, általában élnek is vele. A magasbedobó Jordi Trias is a rutinosabb játékosok közé tartozik a csapatnál, akiről a tavalyi idény elején úgy tűnt, kirobban a szürke eminenciás szerepköréből, ám hamar bebizonyosodott, ihletett játéka csak rövid fellángolás volt, ő már valószínűleg megmarad egy bombaerős csapat fontos iparosának. Fran Vazquez sokáig csak arról volt ismert, hogy kikosarazta az Orlando Magicet, amikor a csapat 11. azaz lottery pick helyen kiválasztotta a drafton. Mostanában már játéka okán is előtérbe kerül néha, például tavalyi tripla-duplája esetében is.

Asseco Prokom Sopot

A lengyel csapat tavaly óriási tervekkel vágott neki az Euroliga sorozatnak. Költségvetésüket megtöbbszörözve vágtak neki az akkori átigazolási időszaknak. Hamarosan keretükben tudhatták a szerb harcost Milan Gurovicsot, Dajuan Wagnert, Tomas Van Den Spiegelt, Travis Bestet. Majd később érkezett Jovo Stanojevic, Mustapha Shakur, Simonas Serapinas és Pape Sow. Bizakodásra okot adó névsor. Szép reményeik azonban hamar szétfoszlottak, a keret pedig idővel szétszéledt. Most új edzővel, kevesebbet kockáztatva, szerényebben próbálkoznak.  Az új edző pedig a klub korábbi játékosa Tomas Pacesas lett. Irányítóposzton ismét amerikai játékost szerepeltetnek, ezúttal a korábbi Duke és Clippers-játékos Daniel Ewing kapja a karmester pálcáját. Ő nem az a klasszikus irányító, játékszervezői képességei hagynak maguk után némi kívánnivalót, viszont nagyon gyors, betöréseknél kiváló, és ponterősségével valamennyire feledtetni tudja hiányosságait. Irányítóposzton segítsége az a Tomasz Swietonski lesz, aki korábban hazánkban is megfordult a Debrecen csapatában. Új hátvéd még a sárga-feketéknél David Logan is, aki valószínűleg a fő-pontgyáros lesz az együttesben. Kiváló tripladobó játékos, aki korábban izraeli, és lengyel csapatokban szerepelve igen magas pontátlagokat hozott. Egy gond van csak vele, a kettes poszthoz kissé alacsony (184 cm). Bedobóposztokra Németországból érkeztek az aktuális megváltók Ronnie Burrell, és Koko Archibong személyében. Mindkettejük bevethető hármas és négyes poszton is, a triplát is bedobják, de atletikusságuknak köszönhetően a palánk közelében sem jönnek zavarba. Koko a ruganyosabb kettejük közül, ő szíve szerint minden támadást hatalmas zsákolással fejezne be. Nagy közönségkedvenc, aki korábban egy Lakers szerződésre is esélyes volt.

Montepaschi Siena

Az olaszok jelenlegi elsőszámú klubcsapatánál elég csendes volt a nyár, vetélytársaikkal összehasonlítva, ami esetükben a legjobb, ami történhetett. A gárdában kiváló játékosok sora szerepel, akiket talán még ők sem tudnák megmondani, hogy sikerült megtartani. Közülük is a legkurrensebb név talán Terrell McIntyre. A pöttöm irányító már két éve a csapat nagy erőssége, pontszerzésben, valamint játékszervezésben is kulcsszerepe van. Jól vezényli a gyors indításokat, 175 cm-es magassága ellenére bátran tör be, ám általában ezt azért leosztja, ő maga inkább triplákkal kísérletezik szívesen.  Eddig úgy hangzik, mint a tipikus amerikai irányító mintapéldája, ám ő rengeteg gólpasszt is kioszt emellett. A tavalyi szezonban átlaga 5,3 volt ebben a mutatóban. Sokáig úgy tűnt a következő szezontól a Barcelonát erősíti, ám végül az olaszok mellett döntött. A másik fontos maradó a litván magasember Ksystof Lavrinovic. Ő ugyan papíron center, ám játéka már nem teszi ezt ilyen egyértelművé. Rengeteg hárompontost dob, ellenben vajmi kevés lepattanót szed. Jól blokkol, de a védekezés amúgy nem tartozik az erősségei közé. Borzasztó fontos játékos, ugyanis említett tulajdonságainak, valamint futóképességének köszönhetően nincs sok kosaras Európában, aki meg tudná fogni. A harmadik tavalyról megmaradt kulcsember a szintén litván Rimantas Kaukenas. Őt leginkább dobógépnek tartják, de emellett elfogadhatóan passzol, és a védekezés sem derogál neki. Ő is topcsapatok sorának keltette fel az érdeklődését. Az ő megtartásuk mellett még egy fantasztikus igazolást is tető alá hozott a vezetőség, megszerezve a Dynamo Moszkva sztárját, a bosnyák válogatott Henry Domercant-ot. Az ULEB kupában tavaly húsz pont feletti átlagot hozó hátvéd-bedobó a mezőnyben is igen hasznos játékra képes kiváló támadóképességei mellett. Már vele bombaerősnek tűnt a Siena hátsó udvara, ám ezután még Morris Finley is csatlakozott társaihoz. Az irányító hasonló stílusban kosarazik, mint McIntyre, de nála jobban előtérbe kerül a pontszerzés, játékmesterként valamivel középszerűbb kollegájánál.  Tavaly az olasz bajnokság második legjobb dobója volt (20,3 pont). Kettes-, hármasposzton vethető be Romain Sato, akit korábban a Spurs választott ki az NBA draftján. A texasiaknál végül nem sok sót evett meg, egy meccsen sem vetették be, úgyhogy átruccant Európába, ahol egyre feljebb küzdötte magát a ranglistán. Most már egy élgárda stabil játékosa. Jó keze van, ponterős, és borzasztó kemény védőjátékos. Ez amúgy az egész csapatra jellemző, hogy védőjátékuk fojtogató, ami rengeteg eladott labdát eredményez ellenfeleiknél. Az Euroliga legjobb labdaszerzői itt vannak, és ehhez jött még a már említett Domercant, akinek szintén ez a specialitása. Nem lesz leányálom ellenük játszani továbbra sem. Ezt a vonalat erősíti Shaun Stonerook is, aki igazán érdekes játékos. Specialitása a defenzív játék, a lepattanószerzés, amihez kissé alacsony, támadásban pedig szinte kizárólag a hármasvonalon kívülről jelent veszélyt az ellenfél gyűrűjére. Olyan játékos, aki minden meccsen végkimerülésig hajt, és húszpontos vezetésnél is kivetődik a pályáról minden labdáért.

Nancy

A Nancy története igazi tündérmese. A kilencvenes évek elején még a francia harmadosztályban (!) vitézkedtek, majd folyamatosan fejlődve 1995-ben feljutottak az első osztályba. Ekkor csatlakozott a csapathoz Cyril Julian, aki két megszakítással idén már tizedik szezonját kezdi meg a Nancy mezében. Az erőteljes center elsősorban a palánk közelében veszélyes, kiválóan lepattanózik, és veszélyes dobásblokkoló. Karrierje csúcsán a francia válogatott stabil tagja volt. Ahogy teltek- múltak az évek, a gárda egyre előrébb araszolt a bajnokságban, míg végül döntőbe jutottak. Egymás után többször is. Háromszor elbuktak, míg negyedszerre kiütéses győzelmet arattak, és az Euroligában találták magukat. A harmadik vonalból idáig eljutni nem kis fegyvertény! Igyekeztek megerősíteni a játékoskeretet, hogy itt se valljanak szégyent, ám ez kevéssé sikerült. Michel Morandais kiváló amerikai egyetemi karriert tudhat magáénak, miután NBA csapatok sora invitálta meg nyári táborába, majd a Napoli csapatában is jó idényei voltak, ám tavaly a Barcelona, és az Estudiantes csapatainál csalódást keltett. Kérdés, most melyik arcát fogja mutatni az atletikus fregoliember. A hátvédsorba jött a válogatott Steed Tchicamboud, aki az elmúlt évadokat a Roanne csapatában töltötte. Megbízható irányító, aki azonban még nem sokat tett le az asztalra nemzetközi szinten. John Cox-ról dióhéjban annyit, hogy kiváló pontszerző, tavaly a harmadik legjobb volt a galloknál, venezuelai, és Kobe Bryant unokatestvére. Amúgy atletikus dobóhátvéd, akit egész profi karrierje Franciaországhoz köt. A center Rod Bensonnak ez lesz az első idénye Európában. Ő a D-ligából érkezik, ahol masszív dupla-dupla átlagokat hozott, ám az Államokban nem igazán emiatt közismert a neve, hanem blogjai, illetve különféle magazinokba írt cikkei nyomán. Véleményét sohasem rejti véka alá, nemrég kijelentette: a francia bírók hülyék. Hogy ezek után hányszor nem pontozódik ki a bajnokság során, komoly kérdés. Ricardo Greer tavaly érkezett a csapathoz a távozó Tariq Kirksay helyére, és sokoldalú játékával hamar pótolni tudta a nemzeti csapat bedobóját. 16 pont, 6 lepattanó és 4 gólpassz átlagban roppant sokat jelenthet bármely meccsen.  Csapattársa öccse Jeff Greer is, aki inkább ponterőssége, mintsem sokoldalúsága miatt értékes tagja az együttesnek.