Terrorbolygó

Géppuskalábú

Weinsteinék jól megvárakoztattak minket, de most már tényleg megcsodálhatjuk a Grindhouse második, Terrorbolygó című darabját is, mely műfaját tekintve a Robert Rodriguez által imádott zombihorrorok sorába illeszkedik.

 A nagy dudák szerelmese Russ Meyer, Jess Franco, vagy éppen a vámpíros Jean Rollin neve korántsem olyan ismerős hazánkban, mint a tengerentúlon. Másokkal egyetemben ők voltak az új Tarantino-Rodriguez film által feleleveníteni kívánt mozitípus nagy mesterei. A trash két nagy szerelmese ezen „műalkotások” világába invitál minket egy-egy másfél órás utazásra. A hetvenes évek ezen imádnivalóan vacak, alantas ösztöneinkre építő mozicsemegéinek modorában készült Grindhouse Rodriguez dirigálta fele korszerű digitális technikával készült. Ezt a technikát rajta kívül James Cameron és George Lucas használja előszeretettel, sokan, köztük Tarantino, meglehetősen idegenkedve fogadták ezt az új módszert. A Terrorbolygó rendezője szerint azonban, mikor megmutatta a nagy QT-nek az első felvételeket, úgy tűnt, sikerült meggyőzni annak nyilvánvaló előnyeiről. Tarantino rengeteget nézelődött a Terrorbolygó forgatásán, ismerkedett a technológiával, hogy majd a későbbiekben kipróbálhassa azt. Ez a technika csodálatos képminőséget eredményez. A korabeli Grindhouse-mozik azonban általában a lehető legolcsóbban vásároltak filmet, s azokat a lehető legtöbbször játszották le. A képminőség természetesen borzasztó sokat romlott ezalatt, idővel pedig a gép kockákat kezdett átugrani, s hasonló hibák sora jelentkezett. Hogy Rodriguezék visszaadják a tökéletes 70-es évekbeli élményt az utómunka során karcos képeket és ugrókockákat varázsoltak az amúgy persze tökéletes minőségű képsorokra. A hanggal hasonló a helyzet, karcos, nyers, helyenként csúszik, s természetesen ez is szánt szándékkal van így. Ilyen mértékű maximalizmus láttán, már csak egy lépés, hogy kizárólag autósmozikban vetítsék a filmet…

Bozótvágó

A két rendező a hatást fokozandó ál-trailereket is forgatott, illetve más rendezőket is felkértek: készítsenek nem létező filmekhez tartozó előzeteseket. Ez is a korabeli moziélmény minnél tökéleteseb visszaadását hivatott szolgálni, akkor ugyanis szokás szerint ilyen (bár természetesen létező filmekhez tartozó) bemutatókat vetítettek a nagyfilmek között. Rodriguez filmje meglehet, hamarosan kilóg majd a sorból, hiszen egy interjúban elmondta, nagyon szívesen forgatna egészestés mozit a Machete című szösszenetből. A hosszú bőrkabátot viselő, s kések garmadájával felszerelt, felfegyverzett motorján száguldozó figura ígéretes alapanyagnak tűnik egy szintén nem a történet apró finomságaira hangsúlyt helyező filmhez. Az ötleten Rodriguez 1994-ben kezdett el dolgozni. A karaktert Rodriguez egyik nagy kedvence Danny Trejo keltette életre, s valószínűleg ez így is marad, ha valóban belevágnak a hosszabb verzió elkészítésébe, hiszen a mozilátogatók hamar szívükbe zárták a Machete sötét hősét.

Tura Satana helyett

Tökéletes illúzió ide vagy oda, az már túlzás lett volna, ha a szereplőgárda is hasonló színvonalat képvisel, mint anno ezekben a filmekben. Rodriguez ráadásul azzal dolgozik filmjeiben akivel csak akar. Tarantinóhoz hasonlóan nála is Hollywood színe-java áll sort, hogy befusson, visszatérjen, néhány mondata szállóigévé válljon. Azért a koncepciót teljesen nem adta fel. Már az első percekben ismerős arccal találkozhatnak a zombihorror-rajongók. Feltűnik a vásznon a seriff helyettesét játszó Tom Savini. A legendás maszkmester számos mozihoz kreált maszkokat, különleges effektusokat, s néhányban apró kis szerepeket is elvállalt. A Péntek 13. első részében például egy ablakon bedobott holttestet „alakít”. A film egyik fontos szerepében feltűnik Freddy Rodriguez is, akit többek között a Lány a vízbenből ismerhetünk. A film enyhén szólva is akcióközpontú, így a fiatal színésznek inkább a fizikai felkészülésre kellett helyeznie a hangsúlyt, semmint a megjelenítendő figura bonyolult motivációinak, összetett backstoryjának megértésére. Büszke arra, hogy ez jól sikerült. Elmondása szerint az összes harcjelenetet kaszkadőr segítsége nélkül, vele rögzítették. „Több hónapom volt felkészülnöm ezekre a jelenetekre. Sokáig táncoltam, s a harcjelenetekre is úgy tekintettem, mint a táncok koreográfiáira. Így tudtam megtanulni őket”-mondja. Elmesélte azt is, milyen különleges felkészítésben volt része a film szereplőinek. „Elmentünk Quentinhez, akinek pompás moziterme van, és néztük ezeket a filmeket. Úgy két napon át, napi öt órát néztük ezeket a borzalmas filmeket. Az egyik címe például Kínai Herkules volt. Volt benne egy óriási termetű, agyonszteroidozott ázsiai férfi, aki még mozogni is alig tudott.” Rose McGowan alakítja a Cherry nevű sztrptíztáncosnőt. Az egyik lábát amputálták, és egy gépfegyverrel helyettesítették, s ezzel veszi fel a harcot az agresszív, zombifikálódott tömeggel. Van olyan figura, akivel már találkozhattunk korábban is. Earl McGraw szerepében tűnik fel Michael Parks, aki ugyanezt a karaktert egyszer már megformálta a rendező Alkonyattól pirkadatig című, tulajdonképpen szintén a grindhouse-mozik leszármazottjának tekinthető vámpíros mozijában. Szerepel a filmben még Bruce Willis, no meg a Lost-Eltűntek című sorozatból ismerős Naveen Andrews is. Mondhatjuk, hálás szerepeket kaptak Rodrigueztől, hiszen gyakorlatilag mindnyájuknak jutott néhány frappáns, idézhető sor.

Ihlető forrás

A Terrorbolygót volt aki úgy határozta meg „olyan mint egy George A. Romero film, melynek John Carpenter szerezte a zenéjét, s a Zucker testvérek voltak a producerei”. Mások az olasz zombihorror-guru Lucio Fulci vagy éppen Antonio Margheriti munkáihoz hasonlítják. Van benne valami, de Robert Rodriguez azt szereti a legjobban, ha a harminc éve divatos exploitation filmekhez hasonlítják. A film zenéje is pompásan rímel a hetvenes évek kétes értékű remekeinek muzsikájához. Van itt csodálatos, ugyanakkor félelmetes nagyzenekari szerzemény, a 70-es és a korai nyolcvanas évek horrorjaira jellemző szintetizátoros pötyögés (e műfaj csúcsa alighanem a Halloween zseniális főcíme), és súlyos gitárriffek (a la Goblin) . A különböző stílusú popszámokat, zenei műfajokat, korszakokat csalhatatlan érzékkel összeválogató, s különös egységbe mixelő Tarantinótól eltérően Rodriguez a már említett Halloween rendezőjéhez, John Carpenterhez hasonlóan maga szerezte filmje zenéit (Graeme Revell segítségével), s többedmagával elő is adja azokat. Több trackben pedig még Rose McGowan is hallatja a hangját. A direktor nem tagadja, van igazság a hasonlítgatásokban, számos alkotás hatott rá. Carpenter munkássága, különösen A 13-as rendőrörs ostroma, és a Menekülés New Yorkból mellett mások is inspirációként szolgáltak a rendező számára. „Carpenter filmjei mellett Lucio Fulci Zombija, vagy éppen Romerótól a Holtak hajnala is nagy hatással volt rám”- meséli. „Azt gondoltam: Ó, igen! Nekem is ilyen filmet kell csinálnom!” Az előzetes hírek alapján jól csinálta. Bár Weinsteinék bánkódhatnak az elmaradt kasszasiker miatt, a film jó kritikákat kap, a mozilátogatók, úgy fest veszik a poént, emlékeznek még azokra a bizonyos dupla előadásokra. Nálunk, Európában ugyan ilyen tényleg nem volt, ám, ha csak egyesével is, de sok ilyen „remekműre” emlékezhetünk. A mutáns zombik trancsírozása, a politikailag kevéssé korrekt poénkodás, a szexis amazonok és az eltúlzott, önmaga paródiájába forduló vérengzés nyelve pedig úgyis univerzális. Bűnös élvezet.