A Mundruczó Kornélról szóló dolgozat második része

Szép napok

 Mundruczó Kornél második nagyjátékfilmje alapötletét egy olyan darabból merítette, melyben maga is játszott. Gerhard Hauptmann Patkányok című drámájában Zsótér Sándor rendezésében szerepelhetett (A másik ihlető forrás Albert Camus Közönye). A film főszerepét az Aftában feltűnt Polgár Tamás játssza. Már-már arra számíthattunk: a srác olyan szerepet játszik majd Mundruczó Kornél filmjeiben, amilyet Jean-Pierre Léaud töltött be Francois Truffaut műveiben. Azóta azonban nem láthatjuk Tamást filmekben, nem is érdekli a színészet. Szerepét a Patkányok egy mellékszerepe ihlette, a karakter csupán három jelenetben szerepel a színpadon. A filmmel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az Afta amolyan előtanulmány volt hozzá, a gyökereit ott kereshetjük.

 Történet

 Pétert szabadságra engedik a javító-nevelőintézetből. A nővéréhez igyekszik. Mikor odaér a mosodába, ahol nővére, Mária dolgozik egy szülésnek lesz szemtanúja. Egy idegen lány hoz világra egy gyereket. Péter nővére, Mária pénzt ad az idegen lánynak. Péter nem fedi fel magát. Némán visszamegy az intézetbe.

 Péter szabadul a nevelőintézetből. Két hónap múlva. Ákoshoz megy, aki régen a legjobb barátja volt. De Ákosnál nem maradhat. Útlevelet szeretne, hogy eljuthasson a tengerhez, vagy bárhová. De az útlevélre várnia kell. Egy hetet vagy egy hónapot. Nem lehet tudni. Nem akar újra a mosodában kikötni, ahol a vásárolt gyerek az új családtag. Csak ő tudja, hogyan került a gyerek Máriához. Csak ő tudja, hogy ki az igazi anya. A nővére félti a titkát, nem örül túlzottan öccse szabadulásának. Az idegen lány, Maja azonban egyre inkább érdekli Pétert. Utánajár, kell neki.

Péter munkát vállal egy kétes tevékenységű bontóban, Jánosnál. Rájön, hogy János kitartja Maját. Majának azonban Ákos kell. Akitől a gyereke van. Aki már nem a legjobb barátja Péternek. Mikor Péter és Ákos egy lopott autóval megérkezik az egyik éjszaka a bontóba, táncolni látják Maját. Nyilvánvaló, hogy ez a lány mindhárom férfi végzete lesz.

Maja azonban Péterrel is kikezd. Péter megmutatja neki a gyereket, akit már rég el akart felejteni. János együtt látja őket, féltékeny lesz Péterre. Őrjöngve dobja ki Maját a lakásából. Majának nincs hova mennie.

 Megérkezik az útlevél. Mária találja meg, de nem adja oda Péternek.

Maja egy kétségbeesett éjszaka után visszakéri a gyerekét. Mária ekkor előveszi az útlevelet és a pénzt, amit a lány visszahozott. Másodszor fizet a gyerekért. Megbízza Pétert, hogy távolítsa el a lányt, vigye el magával a tengerhez. Maja is a fiú segítségét kéri. Azt szeretné, hogy Péter tanúskodjon mellette a gyámügyön. Hogy visszakaphassa a gyerekét. A szerelmét ígéri neki, ha segít bebizonyítani, hogy övé a gyerek. Péter képtelen dönteni. Sarokba szorítva érzi magát, kitör belőle valami, és megerőszakolja a lányt. Majd autóba ül és elmegy. Valahova. Egy új élet reményében. Szebb napok reményében.

Helyszín

 „A város, ahol a történet játszódik, bárhol lehet ma Magyarországon. A film során egyetlen egyszer sem hangzik el, hogy hol élnek a szereplők. Valahol egy város szélén, ahol már a "madár sem jár", hiszen egyetlen emberi alak sem tűnik fel az utcákon. Az életnek semmi nyoma nem fedezhető fel ezeken a képeken. Kietlen világban, minden élettől – nem csak emberitől – elhagyatottan…”

 A filmet Kaposvárott forgatták, olyan helyeken is, ahol gyakran megfordulok. Ezek a helyek nekem valamivel többet, mást is adnak, mint az arrafelé ismeretleneknek. A mosodát meglátva azonnal érzem a tisztításhoz használt szerek szagát, eszembe jutnak az egykedvű nők a zúgó gépek között. S egyéb olyan helyszínek, amelyekhez nem túl kellemes, vagy kimondottan nyomasztó élmények társulnak.

 „A patyolat, ahol Mari dolgozik, a lélekölő, sivár mindennapok helyszíne. A mosógépek monoton zúgása, a gépdob körbe-körbe forgása a céltalanság, egyhangúság, sivárság, kiúttalanság érzetét erősítik. A vállfákra aggatott ruhák ott sorakoznak, de ember nem tartozik hozzájuk.”

 Mundruczó Kornél:  „Azért Kaposvár, mert a városnak van olyan hangulata, melyben a helyszínek nem tipikusak, hanem egy egyetemesebb, stilizáltabb világot adnak” A város ugyanolyan kétarcú, mint a legtöbb magyar város, szép, tiszta, frissen felújított belvárosi utcák és lepukkant, koszos, „szocreál” városrészek együttese.

Ez utóbbi részek valahogy kameraérzékenyebbek, Kornél is így gondolja, és a korábban a környéken állomásozó amerikai katonák is így gondolhatták. Egy rövid kis filmecskét forgattak a városról, és a környékről, ahol megfordultak, hogy megmutassák az otthoniaknak. A helyi televízió megkérte őket, hadd mutassák be a filmet a nagyközönségnek. Az ő helyszínválasztásuk is Mundruczó Kornéléhoz hasonló volt. Visszafogott felháborodás követte. (Aligha véletlen, hogy nem látjuk: film egyik fontos helyszínéül szolgáló mosodával szemben egy pláza áll, mellette gyorsétterem és hipermarket.) Érdekes eljátszani a gondolattal: a folyton emlegetett globalizáció korában nem lenne általánosabb, „egyetemesebb” világ a vásznon, ha az említett épületek adnák a fő helyszíneket?

 Nemek

A filmről értekezők legtöbbje a nemek szerepét emeli, ki, mint  a mű elemzésre érdemes vetületét. A görög sorstragédiákban gyökerező történet hősei fiatal fiúk és lányok, ebben a korban nem feltétlenül meglepő, hogy beléjük ivódott valami vadság, elégedetlenség, de már romlottság is kiolvasható a tekintetükből.

Kérchy Vera megállapítása szerint „az egymásra következő képek közül nem mindegyik áll közvetlenül a cselekmény szolgálatában, az erős hangulatokat, benyomásokat keltő képek egy másik szöveget működtetnek.” Ezek a képek kiemelik a nemek szerepét, a hozzájuk köthető jelképeket, sztereotípiákat is felelevenítve. Ilyen montázs például a bokszkesztyűben zuhanyozó fiúé, amely a meztelenség kiszolgáltatottságát állítja szembe a kesztyű által megjelenített férfiképpel.

A szereplők a film nagy részében hiányos öltözetűek, vagy ruhátlanok, mindegyikükről kiderül azonban, nincsenek kibékülve a testükkel, bizonytalanok saját férfiasságukat, nőiességüket illetően (Péternek és Majának is van egy-egy jelenete, melyben saját nemi szervüket vizsgálgatják).

Maját anyasága bizonytalanítja el, nem tudja, kívánatos lehet-e még Péter számára (zuhanyzó barátnőjééhez hasonlítja a testét). A fiú azzal akarja az ágyába csalni a lányt, hogy megmutatja neki a gyermekét, ezzel azonban pontosan Maja anyai érzéseit ébresztik fel, és elveszti érdeklődését a fiú iránt, amíg a gyerekkel lehet. Péter is elbizonytalanodik, nyugtalanítja, a lány mennyire más, mint amit ő elvárna egy lánytól, mint amilyennek ő gondolna egy ennyi idős lányt. Nem tetszik neki, hogy Maja már Jánosnak és Ákosnak is „megvolt”, a lány birtoklási vágyat ébreszt benne.

Karakterek

Péter (Polgár Tamás) a történet elején a javítóintézetből szabadul. Emberi kapcsolatai bizonytalanok. Szabadulása után útja nővéréhez, Máriához vezet, aki a patyolat fölött lakik egy lakótelepi lakásban. Milyen is az ő viszonyuk: Testvéri, anya – fiú vagy szexuális partneri? Testvéri, amikor hancúroznak a fürdőszobában, mintha még mindig kisgyermekek lennének. Játékuk önfeledt, gátlások nélküli. Ezt a viszonyukat meztelenségük is érzékelteti. E tény azonban már elvezet bennünket a szexualitás síkjára. Egymás testének felfedezése véletlen mozdulatokban, szégyenlősen, bűntudattal teli történik. Nem jutnak el a szexuális együttlétig, bár utalás erre is történik a filmben. (A férj megjegyzi, hogy Péter a galérián aludt.) Tekintetük ezekben a pillanatokban kerüli egymást, mozdulataik suták, bizonytalanok.

 Kapcsolatukban, viselkedésükben felfedezhető azonban a gyöngéd anya – gyermek kapcsolat is. Ilyen például az a jelenet, amikor Péter hazatérése után Mari megfürdeti a fiút, megmossa a haját, levágja a körmét: úgy gondoskodik róla, mint anya gyermekéről. A film végén ki is mondja:  "a gyermekem vagy".Vonzalmuk őszinte, egymásnak a biztonság, az otthon illúzióját jelentik.

Mari (Wéber Kata), Péter nővére bűnt követ el, pénzért vásárol egy gyereket. Mi Mari vágya? Miért kell neki ez a gyerek? Férje nincs itthon, neki dolgoznia kell a megélhetésért, a gyerek naphosszat bent van vele a patyolatban. Mit jelent számára ez a gyerek? Valami jövőt, valami otthonosságot, valami normalitást az életben: gyereket, férjet, családot. Csak a gyermekhez ragaszkodik. Ő jelenti számára a biztonságot. (Keresztelési jelenet, amikor úgy viselkednek, mintha igazi család lennének.) A film első verziójában öngyilkos lesz, amikor Maja vissza akarja venni a gyermeket, a második változatból ez kimaradt.

Maja (Tóth Orsi), a kamaszéveiben járó lányanya, aki eladja gyermekét Marinak. A gyerek apja Ákos, aki szintén kamasz, Jánosnál dolgozik. Maja János kitartottja. Péter látja Maját szülni, tudja a titkát, majd szerelmes lesz Majába. Egyfelől nagyon tiszta, gyermeki figura (ártatlan, tiszta tekintet, világra csodálkozó hatalmas szemek, gyermekjátékok, suta, esetlen, félszeg mozdulatok), másfelől azonban a nőiségében éppen most kibomló, szárnyait, hatását próbálgató nő.

 Az érzelmeivel sincs tisztában, lassan megszereti Pétert is, és a gyermekét is, de nem lehet belőlük igazi család, ahhoz túl sok az akadály. A leginkább legyőzhetetlennek Péter szabadságvágya bizonyul. Eljutni a tengerhez, mindenáron. Ha kell, úgy, hogy mindent feléget maga mögött. Megerőszakolja Maját, és elindul…

 Jött egy busz

 Az új generáció képviselői közel egyszerre mutatkoztak be filmjeikkel, többnyire sikert arattak, s lehetőséget kaptak, hogy készítsenek magukról egy amolyan „tablóképet”. Ez lett a Jött egy busz. Egy szkeccsfilm, amely öt rövidfilmből áll, melyeket Schilling Árpád, Török Ferenc, Pálfi György, Bodó Viktor és Mundruczó Kornél készítettek. Schilling Árpád álomképszerű, dialógusok nélküli filmet készített, Török Ferenc egy könnyed, lábakkal elmesélt rövid történet, Pálfi György egy az amerikai filmeket is kiparodizáló filmecskét, Bodó Viktor egy talán kevéssé sikerült vicces szösszenetet, Mundruczó Kornél pedig egy viszonylag jól sikerült, ám korántsem hibák nélkül való opera-filmecskét, mely valójában a Johanna előszele volt.

A 78-as Szent Johannája tipikusan az a mű, amely menthetetlenül megosztja a közönséget. A rendező filmjeiért lelkesedők nem biztos, hogy könnyedén megbarátkoznak az opera-betétekkel, az operabarátokat pedig az énekes-részek igen modern és szabadszájú hangvétele bizonytalaníthatja el.

 A film baleseti gyakorlatokban résztvevő „bérsebesültek” és „bérhalottak” közt játszódik. Johanna az, aki nem képes letörölni a rákent „vért”, nem képes felépülni képzelt sebeiből. A többiek kigúnyolják túlzott hivatástudata miatt.

 Nyomasztó, ugyanakkor abszurd film ez, drámai végkifejlettel. A filmben megvan az a reménytelenség-érzet, az a lepukkantság, amely jellemző Mundruczó Kornél filmjeire, ugyanakkor itt is megvan az a stilizáló erő, amely szintén elmaradhatatlan kelléke filmjeinek. E munkája esetében az opera-betétek érik el ezt a hatást.  

 Johanna

A 78-as Szent Johannáját továbbgondolta, egész történetté kerekítette Mundruczó Kornél. A műfaj természetesen maradt operafilm, ami önmagában elég, hogy elriassza a szerzői, kísérletezőbb hangvételű művekre kevésbé fogékony nézőket, akik az elitista magyar filmművészetet kárhoztatva elkerülik a filmet játszó mozikat. Pedig a Johanna-gondolat sokkal tisztábban artikulált, emészthetőbbé vált a szkeccsfilm-epizód elkészülte óta. Érezhető, hogy a rendező nem csak továbbgondolta rövidfilmjét: a játékfilm sokkal világosabb szerkesztésű, egységesebb az előképénél. A tragédia groteszk elemektől és elidegenítő effektusoktól mentesen, a görög klasszikusok tisztaságával bontakozik ki (a görög tragédiákra jellemző elbeszélésmód már a Szép Napok esetében is megfigyelhető volt). A gyermekkórus, mint kar szerepeltetése is a görög drámákra emlékeztető elem.

 A kisfilmhez képest megváltozott, hogy Johanna itt nem baleseti sérült, csak képzelte, hogy az, szenvedését próbálta imitációvá degradálni. Végül így is megmenekül a halálból. Más kérdés, hogy éppen a mennyek kapui tárulnak ki előtte, mikor az orvosok visszahozzák az életbe. Vajon megérte? Visszatérni a mennyországból, hogy a nyomorultakon segítve kiérdemelje a visszatérést, újból áldozattá váljon.

 Változás még, hogy a rövidfilmhez képest Térey János lírai, néhol archaizáló librettója ezúttal mellőz minden szlenges, argó kiszólást. A szöveg homogén stílusa előnyére válik a filmnek: Tallér Zsófia nagyszerű zenéje és a kiváló színészi alakítás érvényesülni tud, s a stilizált opera-műfaj sem tűnik furcsának vagy erőltetettnek.
A film elég ügyesen próbálja elkerülni a magyar filmekre oly jellemző barokkos túlzsúfoltságot. Talán a producerként közreműködő Tarr Béla hatására Mundruczó Kornél nagyon szikár, realista stílusban forgatta le filmjét. Korábbi munkáihoz képest kevésbé öncélú, ugyanakkor mélyebb, fájdalmasabb.

 A film története gyakorlatilag az orléans-i szűz történetének egy az eredetit kimondottan szabadon értelmező parafrázisa. A régi történetet Kornél egy kórház világában gondolta újraértelmezni. „Ha egy film kórházban játszódik, akkor a nézőnek – átélt élményei miatt – fizikai értelemben is jelent valamit. Mindenkinek van valamilyen viszonya a kórházhoz. Másfelől, nagyon jól össze lehet sűríteni egyfajta szituációba ezt a nagyon rétegzett társadalmat: csúcson az orvosok; alattuk a rendszer kiszolgáltatottjai, a betegek; köztük az ápolók, akik átjárnak a két hatalmi viszony között.”

 A filmmel kapcsolatban eszünkbe juthat egy spanyol-mexikói film, Megváltó szex (1999, rendező: Laura Maná) a címe. A filmben egy asszony megváltást; rövid ideig tartó boldogságot oszt a férfiaknak. A Johanna alapgondolata is a szexualitás megmentő, itt: gyógyító ereje. A férfiak mindkét filmben megszeretik, tisztelik a két nőt. Felmerül a kérdés, az áldozatnak, az önzetlen segítségnek járó hála a valódi ok, avagy minden ilyen tiszta gondolattal gyökeresen szembeállva kihasználják őket.

A filmekben ábrázolt testi szerelem jelzői leginkább a mocskos, állatias szoktak lenni, Mundruczó Kornél megkísérli ezt is elemelni a rögvalótól, kiemelni a mindennapokból, s az opera bizonyul a stilizáció eszközének. A szexualitás mint önzetlen jócselekedet emelkedettsége a kristálytiszta operaénekkel kerül párhuzamba.

 A Johanna próbál némiképp összművészetivé válni, de nem mer semmilyen irányba sem egy radikálisat lépni, behozza az operát, a filmbe ágyazza, de végig a biztonságos határokon belül maradva. „Ha lapos a szöveg és egyvonalú, szinte primitíven egyszerű a történet, akkor ott a gyönyörűen nyomasztó képköltészet, és a zene – forma – test – hang - játék a vásznon.” Ami hat. Mindez azonban csak a filmvilág, ott van még a cselekmény. A "bűnösből lett megváltó, aki aztán holtan végzi" a történet kissé klisészagú magja. A film egyéb motívumai még a szex (Johanna testi szerelemmel gyógyítja a férfibetegeket), illetve a drog (Johanna morfinfüggő) na és erőszak (vér, roncsolt testek, valamint a film vége). Sajnos, ha végiggondoljuk, ezek legtöbbje már sokszor látott sablonokat használ: a drogfüggő, aki megjárta a poklot, tud igazán közel kerülni a teljes tisztasághoz; szűz-archetípus, így nagy a kontraszt a szexualitás fontos szerepével; a szereplők énekelnek, ami stilizál és eltávolít és meglepi a nézőt. Kornél nem akar mondanivalót a filmjeibe, nem szereti a tanulságokat tartalmazó filmeket. Na és a kliséket. Utóbbit most nem sikerült tökéletesen elkerülnie.

 Összegzés

 A vizsgálat céljaként határoztam meg a mai magyar fiatal rendező-generáció bemutatását egy reprezentánsukon keresztül. Mundruczó Kornél kézzelfogható sikereket már ért el (díjak), de érvényesek maradnak-e filmjei a későbbiekben?

 A rendező azt már elért, hogy megtalálta a stílusát. Nagyon leegyszerűsítve: karakterei nagyon lent vannak, élethelyzetük nehéz, kilátástalan, bukásra ítéltségükben az első pillanattól biztosak lehetünk. Mundruczó filmjeire jellemző valamilyen fokú stilizáció; törekvés az egyetemesebbé tételre. Ennek bizonyos szempontból ellenpontjaként színészei fiatalok, legtöbbször amatőrök, játékukban sok az improvizáció, a törekvés a hétköznapiságra. Ezt az érzetet próbálják kelteni a dialógusok is. Jellemző még, hogy az alkotó számos esetben a színház felől közelit filmjeihez.

 Vád a rendezővel szemben, hogy túlzottan formalista. Nagyszerű erény, ha egy rendező tud képekben gondolkodni, de csak addig, amíg nem borítja fel a film kifejezőeszközeinek egyensúlyát.

 A dolgozat érintette még a fiatal filmesek helyzetét is. Az alkotók gyakorlatilag válaszút elé kerülnek pályakezdésükkor, szerzői filmeket csinálnak, avagy megpróbálják meghódítani a multiplexek közönségét. A magyar filmszakma sajnálatos módon, köszönhetően többek között a finanszírozás két lehetséges útjának – alapítvány vagy szponzorok – nem ismer harmadik utat. Azaz, létezik harmadik út, de a low-budget filmezés nem tud életképessé válni Magyarországon, a mozik közönsége a legtökéletesebb technikával rögzített filmekre vágyik, nem vevő az olcsó technikai megvalósítású munkákra.

 Egyes kritikusok szerint – hajlok rá, hogy egyetértsek velük – Mundruczó válaszút elé érkezett. Megmarad viszonylagosan kisérletező hajlamú filmesnek, vagy beáll a sorba, akár a mainstream oldalán – aminek lehetőségét kétségbe vonnám – vagy „fesztiválkedvencként” a nemzetközi artfilm – vérkeringésbe próbál bekerülni. Ez utóbbi lehetőség sem a legüdvözítőbb, lévén ez a közönség is hajlamos irányzatokban gondolkodni, és az éppen privilegizált alkotások olykor téves, kevéssé jogos diadalmenetéhez asszisztálni.

 A filmpiacon kíméletlen harc folyik alkotók, trendek, stúdiók és nemzedékek között. A multiplexben az új érvényteleníti a tegnapit, az art mozi hálózatban nincs nemzedéki csata, ott ugyanúgy el tudja fogadtatni magát Jancsó és Hajdu Szabolcs is. Egy nemzedék azonban úgy is elveszhet, ha jelen van a mozikban, de nem a saját élményeivel, történeteivel.