Az írás a VOX Mozimagazin 2006. októberi és novemberi, illetve 2007. januári számában olvasható teljes egészében.
Nagy rendezők 1.
Amikor 1902-ben bemutatták George Méliés Utazás a Holdba című filmjét, a mű nem csak hosszával (14 perc az akkori mozik 2-3 perces időtartamával szemben), hanem úttörő trükkjeivel is kitűnt a többi alkotás közül. Az első sci-finek is tartott mozi a filmtörténet egyik fontos mérföldköve. Fikciós film, mely végre nem csak a mindennapokat ábrázolja, bemutatja, mily fantasztikus lehetőségeket kínálhat még a mozgókép.
A cikk a VOX Mozimagazin 2006. júliusi, augusztusi és szeptemberi számaiban olvasható teljes egészében.
Operatőrnek azt a személyt nevezzük, aki a film képi felvételeit készíti, illetve irányítja. Az operatőri munka magába foglalja mindenféle kamera segítségével való felvétel készítését, így tehát a tévéfelvételekét is. A hollywoodi filmgyártás esetében az operatőr feladatkörét több, a képkészítés különböző területeire szakosodott munkatárs tölti be. A világításért a vezető operatőr (director of photography) felel, a kamera mögött a forgató operatőr (kameraman) ül. Az operatőr a film stiláris koncepciójának figyelembevételével és a rendezővel egyeztetve dönt a forgatás során használandó eszközrendszerről (nyersanyag, kamera, objektívek, szűrők, lámpák, trükkök). A fővilágosító az ő instrukciói alapján összehangolja az egyes beállításoknál alkalmazott fényforrásokat, a kameraman pedig a kameratechnikát felügyeli. Az operatőr munkájához igen fontos lehet a díszlet-, látvány- illetve jelmeztervezővel való konzultáció, hiszen jelentős mértékben felel a film látványvilágáért.
Egy film fényképezése sokoldalú, rendkívül felkészült embert kíván. A szakma gyakorlásához a kifinomult szín- és formalátásra, nagyságbecslésre, térlátásra, látásélességre egyaránt szükség van. A színlátásnak, a színárnyalatok, és tónusok közötti különbségtételnek különösen nagy jelentősége van a fényviszonyok meghatározásakor, ill. a fényeffektusok létrehozása során. A képbeállítások, a képszögek és a gépmozgás szabályozásához jó térlátás szükséges.
A mozgásos tényezők az operatőr pályán szintén alapvető jelentőséggel bírnak. A finom kézmozgások összehangolása, a mozgások irányának, erejének pontos érzékelése mind a felvételek elkészítésénél, mind az előhívásnál elsőrendű fontosságú.
Az operatőr alkotó jellegű tevékenységet végez, amely elsősorban kreativitást igényel. Részben műtermi körülmények között dolgozik, részben a szabadban végzi tevékenységét (pl. tájfotók készítése vagy filmforgatások esetén).
Nem eldöntött kérdés, mennyire tekinthető önálló alkotónak az operatőr a filmkészítés folyamatában. Ha azt nézzük, hogy a rendező mellett gyakorlatilag alárendelt szerepet játszik, egy meglevő koncepciót kell megjelenítenie, akkor a válasz nem. Ha azonban belegondolunk, hogy tehetsége, szakértelme mily jelentős mértékben javíthat, illetve ronthat egy alkotás színvonalán, nyilvánvalóvá válik, többnek kell tekintsük, mint egy csavart a gépezetben.
Az írás a VOX Mozimagazin 2006. májusi illetve júniusi számában olvasható teljes terjedelemben.
Már szóltunk arról, hogy a montázs és a vágás rokonfogalmak. Érdemes megállnunk itt egy-két gondolat erejéig és megemlíteni Szergej Eizenstein nevét, amihez a korai montázselméleti munkák nagy része fűződik. Ő világított rá a montázs gondolatkifejező, értelemadó szerepére, és tudatos felhasználására. Érdeklődésének középpontjában az állt, hogy milyen lehetőséget kínál a vágás, mint vizuális asszociáció, vagyis ha az előző képhez egy másikat hozzárendelünk, az milyen feszültséget teremt, milyen gondolatot fejt ki, amit az egyes képek nem tartalmaznak.
A vágás, vagy montírozás tulajdonképpen teret ad képzeletünk, és asszociációs érzékünk vándorlásának. Az idők során a különböző típusú vágások elnevezésével megkönnyítették (bár mivel a különböző elméletalkotók különböző neveket adtak a hasonló technikáknak, inkább megnehezítették…) azoknak a dolgát, akik inkább a filmkészítés fogalmaiért, elméleti hátteréért lelkesednek.
Röviden tekintsünk is át pár fontosabb montázstípust:
Párhuzamos vágás: Egy időben két különböző helyszínen zajló két történés képeit felváltva látjuk.
Ritmikus montázs: Ebben az esetben a hosszúságot a képek tartalma diktálja. Horrorfilmekben gyakran a feszültségkeltés eszközeként alkalmazzák. Használatával a képek és a hang együttesen érik el a kívánt hatást. (Érdemes kipróbálnod, hogy milyen kedvenc Péntek 13 epizódod legizgalmasabb jelenete hanggal és anélkül....)
Intellektuális montázs: A néző asszociációs képességére próbál hatni, az összevágott képeken túl is utal valamely képen nem ábrázolható fogalomra.
Belső montázs: Ha a kamera lassan pásztázik előre vagy hátra, folyamatnak érzékeljük, egy jeleneten belül.
Az immáron negyedik részénél járó Taxi-széria után már korántsem csak a visszapillantó tükörről lógó CD-lemezek, és szagtalanító-rengeteg, valamint a kormánykereket borító szőrös izé jutnak eszünkbe a személyszállító kisiparosokról, hanem az is, milyen cool is lehet Marseille San Fransiscót is lepipáló meredek utcáin egy tuning-taxival száguldozni.
Weinsteinék jól megvárakoztattak minket, de most már tényleg megcsodálhatjuk a Grindhouse második, Terrorbolygó című darabját is, mely műfaját tekintve a Robert Rodriguez által imádott zombihorrorok sorába illeszkedik.
A nagy dudák szerelmese Russ Meyer, Jess Franco, vagy éppen a vámpíros Jean Rollin neve korántsem olyan ismerős hazánkban, mint a tengerentúlon. Másokkal egyetemben ők voltak az új Tarantino-Rodriguez film által feleleveníteni kívánt mozitípus nagy mesterei. A trash két nagy szerelmese ezen „műalkotások” világába invitál minket egy-egy másfél órás utazásra. A hetvenes évek ezen imádnivalóan vacak, alantas ösztöneinkre építő mozicsemegéinek modorában készült Grindhouse Rodriguez dirigálta fele korszerű digitális technikával készült. Ezt a technikát rajta kívül James Cameron és George Lucas használja előszeretettel, sokan, köztük Tarantino, meglehetősen idegenkedve fogadták ezt az új módszert. A Terrorbolygó rendezője szerint azonban, mikor megmutatta a nagy QT-nek az első felvételeket, úgy tűnt, sikerült meggyőzni annak nyilvánvaló előnyeiről. Tarantino rengeteget nézelődött a Terrorbolygó forgatásán, ismerkedett a technológiával, hogy majd a későbbiekben kipróbálhassa azt. Ez a technika csodálatos képminőséget eredményez. A korabeli Grindhouse-mozik azonban általában a lehető legolcsóbban vásároltak filmet, s azokat a lehető legtöbbször játszották le. A képminőség természetesen borzasztó sokat romlott ezalatt, idővel pedig a gép kockákat kezdett átugrani, s hasonló hibák sora jelentkezett. Hogy Rodriguezék visszaadják a tökéletes 70-es évekbeli élményt az utómunka során karcos képeket és ugrókockákat varázsoltak az amúgy persze tökéletes minőségű képsorokra. A hanggal hasonló a helyzet, karcos, nyers, helyenként csúszik, s természetesen ez is szánt szándékkal van így. Ilyen mértékű maximalizmus láttán, már csak egy lépés, hogy kizárólag autósmozikban vetítsék a filmet…
Álmaimban Európa? – NBA játékosok özöne Európa felé
Kezdetben az NBA egy, csak az Egyesült Államokban ismert kosárlabda-bajnokság volt. David Stern jó marketingstratégiával, és általában helyes döntéseket hozva egy globálisan ismert és világméretű rajongótáborral rendelkező ligát kreált belőle. Az elsöprő siker a játékosokból előbb szuper-, majd megasztárokat, a liga kosárlabda melletti üzletágaiból (pl.: ajándéktárgyak eladása) pedig pénzcsináló gépezetet csinált, mely javakból természetesen a játékosok is kikövetelték, és meg is kapták a részüket. Az amerikai válogatott verhetetlennek bizonyult. Az NBA a kosárlabda földi mennyországává, a játékosok számára elérhető végső céllá vált. Az elismerés óriási volt, a sapkával kontrollálni próbált fizetések méginkább. Ismerősen hangzik bizonyos Thierry Henry neve? És Stromile Swifté? Nos, a világklasszis focista, és a memphisi cserecenter éves fizetése szinte pontosan megegyezik.
Ahogy múlt az idő, pár dolog változni látszott. Az amerikai válogatott kikapott. Nem is egyszer. Európa bebizonyította, felnőtt tanítómesteréhez. Európai játékosok kezdtek özönleni a bajnokságba, s nemsokára sztárok lettek, bajnokságokat, MVP-címet nyertek. Idén nyáron pedig nyilvánvalóvá vált, gazdaságilag is vannak olyan erősek az öreg kontinens klubcsapatai, hogy egy-egy pályafutása elején-közepén járó jó képességű, NBA-s ajánlatokkal is rendelkező játékost elcsábítsanak. Ehhez a nemzetközi pénzpiaci változások is hozzájárultak, amik a dollár meggyengüléséhez és az euró jelentős megerősödéséhez vezettek. Ennek köszönhetően az európai élgárdák nemhogy versenyképes, de alkalmanként indokolatlanul magas fizetést is tudnak ajánlani az NBA megbecsült, de leginkább hasznos kiegészítőemberként számon tartott játékosainak. Hogy ez mennyire bizonyul jó, a jövő szempontjából előremutató döntésnek, azt majd az idő eldönti. Ám egyelőre ne tekintsünk ennyire előre, nézzünk inkább vissza egy picit a nem is annyira régmúltba.
Már csak 16 csapat van talpon Európa legerősebb csapatai közül, céljuk pedig nem más, mint a tavalyi győztes CSKA-t, és a többi kihívót legyőzve Euroliga – győzelmet ünnepelni.
D-csoport
TAU Cerámica
A baszk szupercsapat 12-2-es mérlegével gyakorlatilag ellentmondást nem tűrően bemasírozott a Top 16 mezőnyébe. Mondjuk ez el is várható egy hozzájuk hasonlóan erős kerettel rendelkező élcsapattól. A gárda olyasféle szerepet tölt be az Euroligában, mint a Phoenix Suns az NBA-ben: elsők a gólpassz-ranglistán, másodikak a pontszerzők közt, és övék a harmadik legjobb index-átlag is. Ha maradunk ennél a hasonlatnál, akkor a baszkok „Nash”-e, nem más, mint a fantasztikus argentin játékmester Pablo Prigioni (7,6 pont, 3,4 lepattanó, 5,6 gólpassz). Prigioni Calderón NBA-be távozásával lett a TAU első számú egyese, s azóta folyamatosan megbízhatóan teljesít, főleg az asszisztok terén. Dobni nem nagyon dob, de ha mégis célba veszi a gyűrűt, szinte biztosak is lehetünk a találatban (2 pontosok: 93%, 3 pontosok: 39%, büntetők: 94%). Meglehetősen kevés labdát ad el. Úgy tűnik, Prigioni visszavette helyét a TAU kezdőcsapatában, ám sérüléséig a horvát Zoran Planinic (11 pont, 3,3 lepattanó, 4,7 gólpassz) bizony kiszorította onnan a jó Pablót. A nyurga fregoliembert a Netstől sikerült megszereznie a vitóriaiaknak, s rögtön látszott, kulcsszerepet szánnak neki. Szó se róla, kellett is valami változatosság, mert azért, bár klasszis játékosok mindketten, mégsem lehet Euroligát nyerni Prigioni – Scola pick and roll-okkal. Planinic sokoldalú, improvizatív játékos, aki többek között kétméteres magassága okán védekezésben is kiválóan használható. Tripladobásai mellett büntetői pontosságán is tudna még javítani (67%), ami rá is férne a csapatra, hiszen e téren bizony utolsók az Euroligában. Luis Scola (16,6 pont, 5,6 lepattanó, 2,2 assziszt) a csapat legfontosabb játékosa, támadásban a legjobb center az öreg kontinensen. A pletykák szerint Scolát már igencsak szeretné vinni a draftjogával rendelkező San Antonio Spurs, ám a borsos kivásárlási ára nem teszi lehetővé Texasba költöztetését. Az argentín középjátékos azon kevés európai magasemberek egyike, akik már fizikálisan is NBA-kaliberűek. Aki pedig már látta a palánk alatt dolgozni, labdát vezetve gyorsindítást befejezni, vagy passzolni, azokban szemernyi kétség sem lehet, hogy amúgy valami hiányossága lenne. Na jó, nem egy szuper lepattanózó, de azért végzetes gondok ezen a téren sincsenek. A palánk alatti segítőkkel már annál inkább. A török válogatott Kaya Peker (5,5 pont, 3 lepattanó, 0,2 gólpassz) ugyan 208 cm magas, és bivalyerős, ám jóval kevésbé hatékony segítőtárs, mint Dávid Kornél volt. A palánkok alatti törés-zúzásban még tulajdonképpen használható is, ám túl sok faultot szed össze, és fakeze van. Az NBA mock draftokon szédítő ütemben lefelé száguldó egykori brazil csodatini Tiago Splitter (9 pont, 6,1 lepattanó, 0,9 gólpassz) korántsem azt nyújtja az idén, amit várnának tőle Perasovicsék, valamint a megfigyelők. Sokkal kevésbé robbanékony, vagy jó értelemben véve agresszív, mint korábban volt, sokszor kimondottan enerváltnak tűnik. Nem játszik menthetetlenül rosszul, ám igen keveset vállal, s az idei szezoncsúcsát jelentő 14 pont sem túl félelmetes adat. Mindig is kiváló lepattanózó volt, s idén is voltak kiemelkedő meccsei e téren, ám egy hozzá hasonló adottságú játékostól nem sok az idei két darab kétszámjegyű teljesítmény ebben a műfajban. Ráadásul Pekerrel élen járnak a büntetők gyűrű tövére hajigálásában is. A 206 centi magas bosnyák tehetség Mirza Teletovic (5,8 pont, 3,6 lepattanó, 0,7 gólpassz) bizonyította idén, hogy miért jósolnak neki nagy jövőt sokan, ugyanakkor azt is megmutatta, miért listázzák mindenhol alacsonybedobónak, fizikai adottságai ellenére. Tudniillik, teljességgel észrevehetetlen a palánkok alatt. Támadásban amint lehet, rohan a vonalon kívülre, hogy elengedhessen egy hármast, védekezésben pedig szintén nem jeleskedik a lecsorgó labdák megszerzésében, vagy az ellen kizárásában. Jó keze van. Egyelőre ennyi. A spanyol Király-kupán például két meccsen egyetlen pontot, vagy lepattanót is képtelen volt szerezni. Remélhetőleg tovább tud majd lépni, hiszen még mindig csak 21 éves. A szerb hátvéd Igor Rakocevic (16,4 pont, 2,4 lepattanó, 1,8 gólpassz) meglehetősen egyoldalú játékos, ám abban piszok jó. Az NBA-t is megjárt kosarasból Minnesotában irányítót szerettek volna faragni, ám be kellett látniuk, ez nem megy. Igor igazi terepe ugyanis a pontszerzés. Nagyon szeret dobni, s kiválóan is hozza helyzetbe magát ehhez, s ha elkapja a fonalat, közel megállíthatatlan. Borzasztóan pontos büntetődobó. Az önbizalma sosem csappan meg, bármikor elvállalja a dobást. Néha azonban túlvállalja magát. A másik, akinek aztán nem kell könyörögni, hogy dobjon rá párat, az az anno doppingolásért eltiltott török Serkan Erdogan (11,7 pont, 1,1 lepattanó, 1,5 gólpassz). Ő szintén az a játékos, aki ha elkapja a fonalat, akkor aztán lelőni se lehet, ám, ha nem érzi a dobást, teljességgel használhatatlan, másban nem tud csapatának segíteni, a kispadon a helye. A príma Travis Hansen helyére hozott Fred House (6,2 pont, 4,6 lepattanó, 1,3 gólpassz) eddig nem tudja tökéletesen pótolni elődjét. Penge védő ugyan ő is, ám támadásban közel sem olyan hasznos, mint a szőke mormon. Saját térfelén kiváló játékra képes, ám nincs túl jó keze, pontot leginkább csak gyors indulásból szerez (amihez sokszor ő lopja el a labdát), és egészen pocsék tripladobó. A sérült Planinic pótlására, Prigioni tehermentesítésére igazolt török irányító Ender Arslan (10,5 pont, 1,5 lepattanó, 2,9 assziszt) még nem léphetett pályára a csapatban, eddigi statisztikáit még az Olimpia Ljubljana színeiben szedte össze. A tavalyi versengésben még az Efes Pilsen karmestere volt, s nem vallott szégyent. Vélhetően a feladat, hogy vezényelje az előadást, míg Prigioni iszik egyet, és megtörölközik, nem fogja meghaladni az erejét.
Lottomatica Roma
A római csapatról alighanem mindenkinek először Dejan Bodiroga (13,8 pont, 4,4 lepattanó, 2,7 gólpassz) jut az eszébe. Itt játszik normál esetben a „Fehér Magic”, ám most nem fog. Eltörte ugyanis az ujját, úgyhogy csapata következő meccséről bizonyosan hiányzik majd A Világ NBA-n Kívüli Legjobb Játékosa. Legalábbis az volt. Sohasem volt egy atléta, de most már kifejezetten lassú, és mindent még ő sem tud mérhetetlen játékintelligenciájával pótolni. Sokmindent azonban igen. Múltja okán azonban igazi élő legenda. Azt hiszem, az már elárul valamit egy sportolóról, ha neki kell könyörögnie a szurkolóknak, ne hasonlítsák már állandóan Istenhez, mert ez vallásos ember lévén, kínos neki. Magyarországon center lenne, máshol szükség esetén gyakran játszik irányítót. Nem akármilyen pályafutással büszkélkedhet, a Zadartól kezdve (igazság szerint a Proleter Zrenjanin csapatában kezdte, de az még nem az ő szintje volt), Rómáig megfordult a legnagyobb klubokban, s mindenhol a legnagyobb sztár volt. A Panathinaikosz messze földön hírhedt drukkerei felállva, vastapssal köszöntötték, mikor az olasz csapat hozzájuk látogatott. Sok újat már nem fog mutatni, de ha csak a megszokottat hozza, nekünk már akkor is tök jó lesz látni. Irányítóban ott van az idáig roppant megbízhatónak tartott, idén azonban csalódást okozó (a keretből is kikerülő) Vlado Ilievski, aki ugyan még jobb napjain sem egy Jason Williams, de nem is ad el féltucat labdát egy meccsen. Esetleg egy hónapban. A triplahajigáló szerep itt Alex Righettié (8,7 pont, 2,3 lepattanó, 0,1 gólpassz), aki ezen kívül azonban sokat nem tesz a közösbe. A roppant erős, gyors zsákológép David Hawkins (14,6 pont, 2,8 lepattanó, 1,8 gólpassz) is a csapat erőssége, a Sunsnak a nyáron 22 pontot szórt, hümmögtek is a megfigyelők rendesen. Üdítő színfoltja a játékának, hogy amerikai hátvédtől merőben szokatlan módon, hátramenetben sem csak teher csapatának. Újonnan felvett szokása, hogy mindent elhajigál kintről. Nem túl nagy ötlet. Hátvédposzton szerepel még Jacopo Giachetti (2,3 pont, 1,2 lepattanó, 1,1 gólpassz) is, aki még inkább csak ígéret, ám posztjához képest meglehetősen erős, és elég tehetséges is, hogy legyen belőle valami. Alessandro Tonolli (3,1 pont, 2,6 lepattanó, 0,7 gólpassz) nem mai gyerek, és nem is ő fogja megreformálni a modern kosárlabdát, de amit világéletében tudott, azt még most is jól tudja. Az ellenfél legveszélyesebbjét általában ő őrzi. A most beérni látszó olasz generáció egyik jeles képviselője Luca Garri (5,7 pont, 5,4 lepattanó, 0,4 gólpassz), aki meglehetősen hajtós magasember, leginkább lepattanózásban lehet rá számítani, és nem is látványosan pontképtelen. A tehetséges, a Timberwolves által draftolt görög centert, Loukas Mavrokefalidist (7,2 pont, 5 lepattanó, 0,5 gólpassz) a napokban Valenciába küldték, s érkezett helyette a Pamesából az egykori olasz válogatott középjátékos, Roberto Chiacig (ACB Liga: 3,8 pont, 3,7 lepattanó, 0,2 gólpassz), és Roberto Gabini. A veterán center megbízhatóan teljesít mindkét palánk alatt, de ne várjunk tőle most már kiemelkedő meccseket. Megbízható kiegészítő ember, akárcsak a hátvédposzton használható Gabini. Megvették még gyorsan, amíg tehették a jó kezű izlandi Jon Stefanssont is, akiben pár éve még a Dallas Mavericks is látott fantáziát. A csapat a szezon közben tette rá a kezét az elmúlt pár Euroliga-idény legjobb irányítójára, Mire Chatmanre (11,4 pont, 4,5 lepattanó, 2,7 gólpassz), aki bár nem játszik minősíthetetlenül rosszul, mégsem ér még csak nyomába sem korábbi önmagának. Főleg pazar gólpasszai hiányoznak. Szintén később sikerült megszerezni a szerb Ognjen Askrabicot (7,8 pont, 5,8 lepattanó, 1,8 gólpassz) a tönkrement Dinamo Szentpétervár gárdájától. Jó erőcsatárról van szó, aki a triplát is szívesen elvállalja, s alkalomadtán be is dobja.
Maccabi Elite
Az izraeli sztárcsapat ugyan a nyáron elvesztette korábbi sikerei fő letéteményeseit, az edzőlegendát, Pini Gershont (Olympiakos), Maceo Bastont (Indiana Pacers), és a kiváló bedobót, Anthony Parkert (Toronto Raptors), egy évvel korábban pedig Sarunas Jasikeviciust (Golden State Warriors), ám ha teljesen nem is sikerült pótolniuk őket, azért még mindig a kontinens élcsapatai közé tartoznak. A csapat (és talán az egész versengés) legjobbja a horvát center...